Hatodik városinfó: jövő héten már minden városi bölcsi ügyeleti rendszerben fogadja a kicsiket

2020. május 13. 15:23 2020. máj. 13. 15:23

Megtartotta hatodik online városinfóját Péterffy Attila pécsi polgármester. A városinfón elhangzott, hogy a következő héttől minden városi bölcsődébnen ügyeleti rendszerben várják a gyerekeket, a színház dolgozói - és a ZSÖK munkatársai is - megkapták a fizetésüket. Az is kiderült, hogy Pécs-Keletre kell a rendőr, Meszesen hamarosan nyithat egy közbiztonsági iroda, ami állandó rendőri jelenlétet ad a környéknek.

A május 13-i városinfó bevezetőjében Péterffy Attila, ahogy tegnap a Facebook-oldalán írásban, most szóban köszöntötte az ápolókat az ápolók nemzetközi napján. Továbbá megköszönte minden olyan pécsi áldozatos munkáját, akik az egészségügyben dolgoznak, akik nélkül bajban lettünk volna a járványhelyzetben. 

Az eltelt két hét a nyitás időszaka volt, látogathatóvá váltak a közparkok, újra megnyílt a vásárcsarnok és a vásártér is, a teraszok, terek is kezdenek megtelni élettel - folytatta a polgármester. Megjegyezte, kevesebb kérdés futott be a mostani városinfóra, mint korábban, de szerinte ez nem baj, azt mutatja, hogy elfogynak a nyitott kérdések, mindenre sikerül érdemi választ adni.

A kérdéscsokrok előtt a polgármester elmondta, a következő online városinfó egy hónap múlva, júniusban lesz, amennyiben viszont indokoltnak látják (ismét megszaporodnak a kérdések), a folytatásban ismét sűrűbben tartják majd. Szólt arról is, hogy az A Város Mindenkié Pécs előző városinfóra küldött kérdései technikai okok miatt később jutottak el hozzá, ezeket a mai kérdések után megválaszolja.

Színház: a cél az öt évre szóló állami támogatás elérése

Az első kérdéscsoport az önkormányzati ügyekkel foglalkozik, a színház ügyét firtató rövid kérdést Péterffy Attila elmondta, az áprilisi és májusi fizetésüket megkapják a színház munkavállalói. A színház állami támogatása kapcsán még zajlanak a tárgyalások az EMMI kultúráért felelős államtitkársággal, a célja az a városvezetésnek, hogy 5 évre szóló megállapodás szülessen a Pécsi Nemzeti Színház állami támogatásáról, ne kelljen minden évben erről tárgyalni.

Turizmus, vagyonőrök, kerékpárút

A második kérdés arra vonatkozott, hogy mivel készül az önkormányzat, ha újraindul a belföldi turizmus. A polgármester elmondta, már október 13-a óta dolgoznak a pécsi turizmus fellendítésén, plusz beadtak egy uniós pályázatra egy jelentkezés, amellyel pluszpénzt kapnának - ha nyer a pályázat - turizmus-fejlesztésre. A Pécs és villányi borvidék turisztikai fejlesztésére is vannak tervek, vannak fejlődési irányok. De a POSZT is olyan rendezvény, amelynek van turisztikai vonzása. Plusz az új vezetőség azon dolgozik, hogy idén szeptemberben egy POSZT-hoz hasonló rendezvény legyen (ha már az idei POSZT a járványhelyzet miatt elmarad).

Egy kérdés arra vonatkozott, hogy Pécsen átvilágították-e a vagyonőri cégeket, erre Péterffy elmondta, hogy zajlik az átvilágítás, meg is hosszabbították a határidejét, de úgy tudja, hogy az önkormányzati cégek és intézmények vonatozásában a vagyonőri cégekkel kapcsolatban nem merült fel probléma. 

Egy kérdező a Bajcsy-Zsilinszky útcai kerékpárútfejlesztést kérdezte, ennek kapcsán a polgármester elmondta, hogy ez egyeike az előző városvezetés alatt elindított projekteknek, ő annyit kért ezekkel kapcsolatban az érintettektől, hogy minél jobban kommunikálják a pécsiek felé ezeket a projekteket, ezek meg is történtek.

Kevés a jelentkező a közmunkára, pedig még kérték is a kapacitásnövelést

Az újabb kérdés a helyi közmunkaprogramra vonatkozott. Péterffy Attila ennek kapcsán elmondta, ő nem a közmunkaprogramot tartja megoldásnak, hanem a helyi vállalkozások erősítését. A jelenlegi járványhelyzetben bevezetett könnyítések ezt a célt szolgálták, plusz a járványhelyzet elején az önkormányzat kérte a Belügyminisztériumot, hogy a jelenleginél szélesebb körű kapacitást adjanak. Erre nemrég kaptak választ, de jelenleg senki nem akar jelentkezni, ezért arra kérte Péterffy a lakosságot, hogy aki tud, az jelentkezzen a BIOKOM-nál.

Hullámfürdő, országos szűrővizsgálat, múzeumok nyitása

A második kérdéscsokor a koronavírussal kapcsolatos kérdéseket gyűjtötte össze. Az első kérdés arra vonatkozott, hogy kap-e az országos reprezentatív szűrővizsgálatról adatokat a PTE-től, mire a polgármester elmondta, hogy egyrészt nem kért tőlük adatot, másrészt pedig már korábban minden lehetőséget megpróbált, hogy adatokhoz jusson, de nem kapott választ ezekre. 

A múzeumok nyitását firtató kérdésre válaszul Péterffy Attila elmondta, akkor nyitnak a múzeumok, ha a színházak nyitását is engedi a kormány (beltéri rendezvények 100 fős limitálás alá esnek). 

A hullámfürdő beltéri medencéinek kinyitásáról a polgármester elmondta, a PSN Zrt. négy állami szervezettől kért iránymutatást a kérdésben, ebből két szervezet válaszolt, de mindkettő más véleményen volt. Amíg nem lesz egységes iránymutatás a kérdésben, addig a Hullámfürdő beltéri medencéje zárva marad, de a kültéri medencéket május 30-án nyitják meg. 

Malomvölgyi-tó és a buszvezetők maszkhasználata

A Malomvölgyi-tó és környéke látogatható, utoljára a május elsejei hosszú hétvégén kaptak a polgármesterek plusz lehetőséget a közterületek lezárására. Szóval a tó és környéke nyitva áll mindenki előtt, de arra kért mindenkit Péterffy, hogy továbbra is tartsák a védőtávolságot és a maszkhasználatot. 

A buszvezetők maszkhasználata kapcsán elmondta, a Tüke Busz sofőrjeinek kötelessége hordania a maszkot, ezt a cég ellenőrzi is, ha olyat látnak, hogy valamelyik sofőr nem hordja, akkor azt jelezzék a cégnek. 

Jövő héttől az összes városi bölcsőde ügyeletet tart

A harmadik kérdéscsoport az óvodák és bölcsődék kérdéskörét öleli fel. 

Az első kérdés arra vonatkozott, hogy egyre nagyobb igény lenne a bölcsődék kinyitására, tervben van-e, hogy nyitnak a bölcsik? A polgármester elmondta, folyamatosan mérik a szülői igényeket, hogy csak ügyeleti rendszerű kiscsoportos felügyeletre van szükség, vagy már bölcsőde-kinyitásra. A következő hétfőtől az összes pécsi bölcsőde ügyeletet fog biztosítani (jelenleg városrészeként vannak kijelölt ügyeleti bölcsődék, a többi még zárva van). 

A városi óvodák teljes újranyitásánál is ugyanez a helyzet, folyamatos a kapcsolat a szülők és az óvodai vezetőségek között, a felmérések pedig azt mutatják, hogy itt kisebb az igény a teljes újranyitásra, a jelenlegi, városrészenkénti ügyelet egyelőre elég, de várható, hogy több óvodát kell majd aközeljövőben megnyitni ügyeleti rendszerben. Akadály nincs az újranyitások előtt. 

A bölcsődék és óvodák 4-6 hetes nyári zárása kapcsán Péterffy Attila elmondta, az ilyenkor szokásos munkálatokat (karbantartás, festés, stb.) előrehozták, tehát nincs akadály a nyári nyitvatartás előtt, az erre vonatkozó igényeket is folyamatosan mérik a szülőknél. 

Nagy Imre úti varjak, rózsadombi szúnyogok

A negyedik kérdéscsokor a lakossági bejelentéseket takarja. 

Az első kérdés a Nagy Imre úti varjak elkergetését kérdezte, erre válaszul a polgármester elmondta, hogy költési időszakban tilos zargatni a védett madarakat, és a költési időszakon kívül is csak elriasztani lehet őket, illetve a fészkek eltávolítását lehet kezdeményezni. Ezt a munkát a vonatkozó szakhatóság engedélye alapján végzik, de ez hosszadalmas munka. 

Pécs-Kertváros rózsadombi, málomi területén sok lett a szúnyog, mikor végez irtást az önkormányzat? - hangzott el a kérdés. A polgármester válaszult elmondta, a katasztrófavédelem évi kétszer végzi az alap gyérítését a szúnyogoknak, ezen felül a BIOKOM monitorozza a várost, és ahol szükség van, ott pluszban elvégzik a gyérítést. Idéntől már nincs lehetőség légi gyérítésre a vonatkozó szabályok megváltozása miatt, csak földi gyérítésre van lehetőség - tette hozzá. 

Pécs-Keleten elkélne a rendőr

Az ötödik kérdéscsomag a közbiztonságra vonatkozik. 

Az első kérdező szerint Pécs-Somogyon esténként nagyon megnőtt a kábítószer-dílerek mozgása, lehetne-e polgárőrséget szervezni. Péterffy Attila elmondta, egyrészt a kérdező forduljon ezzel a rendőrséghez, ha ez egy ennyire nyilvánvaló eset, másrészt Pécs-Somogyban van polgárőrség, csak az eddigi elnöke elhunyt, és az új elnök megválasztását a járványhelyzet megakasztotta. A megyei polgárőrség felajánlotta a segítségét - tette hozzá.

A másik kérdező azt kérte, hogy Vasas, Somogy és Hird részeken legyen állandóbb rendőri jelenlét, mert sokan jogosítvány nélkül, roncsautókkal veszélyeztetik a közlekedőket. A polgármester arra kérte a bejelentőt, hogy az ilyen eseteket jelentsék a rendőröknek, és tervben van a városi közbiztonság megerősítése, Meszesen hamarosan megnyit egy olyan közbiztonsági iroda, ahol állandó rendőri jelenlét lesz. 

A Város Mindenkié Pécs kérdései

A hatodik kérdéscsomag A Város Mindenkié Pécs (AVM Pécs) két héttel ezelőtti kérdéseit tartalmazza. 

Az első kérdés a vízsolgáltatás korlátozását kérdezte, ennek kapcsán Péterffy elmondta, a járványhelyzet alatt nem korlátozták a pécsi önkormányzati lakásoknál a vízszolgáltatást, ahol ilyen korlátozás van, ott a járványhelyzet  előtt vezették be a korlátozást (tartósan nem fizettek az ott lakók). A korlátozás alá eső háztartásoknál is fejenként minimum 20 liter ivóvíz áll rendelkezésre. Ahol nincs vízszolgáltatás (komfort nélküli lakások), ott a közkutak adnak megoldást. 

A második kérdés a szociális ellátórendszer átalakításáról érdeklődött. A polgármester elmondta, hogy folyamatos az átalakítás, nem mindent kommunikáltak, de működik a szociális ellátórendszer Pécsen. Folyamatosan monitorozzák a rendszert, miközben folyamatosan zajlik a kibővítés is. A PAPI-rendszer működik, a segélyvonal elérhető (segitseg@pecs.hu emailcím is él), egyelőre nem jelentkezett tömeges rászorulói igény, de ha lesz ilyen, igyekeznek megbírkózni a kihívással. 

A harmadik kérdés a válság miatt bekövetkezett pécsi munkanélküliség mértékét firtatta, ennek kapcsán a polgármester elmondta, a munkanélküliségi adatokat folyamatosan próbálják begyűjteni az illetékes hivataloktól, emellett a civilektől, szakszervezetektől és az önkormányzati szociális rendszerbe érkező adatokból próbálják kiolvasni a helyzetet. Egyelőre nem látni, hogy nagy tömegek várnának rászorultsági alapon segítségre. Annyit kért ezzel kapcsolatban Péterffy Attila, hogy ha valaki észleli, hogy a környezetében rászoruló van, annak segítsenek eljutni az önkormányzathoz, hogy segíteni tudjanak. 

A városinfó végén a polgármester ismételten megköszönte a pécsi lakosok fegyelmezettségét, a korlátozások betartását. A város gazdasága nyitó fázisban van, egyre többen vannak kint az utcákon, de ennek ellenére legyen mindenki elővigyázatos és tartsák be a védelmi kéréseket (védőtávolság, maszkok). Hozzátette, ő még nem érzi úgy, hogy túllennénk ezen a járványon. 

Forrás: Pécsi STOP