Hétfőtől az étteremben és a kocsmákban is maszkot kell viselni

2020. október 29. 13:28 2020. okt. 29. 13:28

Szigorodnak a maszkviselési szabályok november 2-től, hétfőtől a szórakozóhelyeken, a vendéglátóipari egységekben, a sportrendezvények vendéglátó részein is maszkot kell viselni, melyet csak az étel vagy az ital elfogyasztása erejéig lehet levenni - hangzott el az operatív törzs csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Kiss Róbert rendőr alezredes ennek kapcsán megjegyezte, aki ennek nem tesz eleget, azzal szemben az adott hely üzemeltetőjének kell intézkedni. Az ellenőrzéseket a rendőrség is végrehajthatja, saját hatáskörben el is járhat (be is zárattathatja azt a szórakozóhelyet, ahol maszkhasználati szabályszegést tapasztalnak).

Müller Cecília helyett dr. Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ osztályvezetője ismertette az elmúlt 24 óra járványügyi adatait: 2194 új fertőzöttet találtak csütörtökre, 56-an elhunytak, 3197 főt ápolnak kórházban, 255 fő van lélegeztetőgépen. 

Mint mondta, meredeken emelkedő második hullámot látni Európában és Magyarországon is. A kormány célja továbbra is az, hogy az egészségügyi védekezés fenntartása mellett az ország működőképességét fenntartsuk, a mindennapjainkat ne bénítsa meg a vírus. Ehhez az kell, hogy mindenki tartsa be az óvintézkedéseket - fogalmazott.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a közösségi terjedés megfékezése érdekében kerülni kell a zsúfolt helyeket. Aki tüneteket észlel magán, ne menjen közösségbe. 

Elhangzott, egyre több mintavételre van szükség, ezért további, szám szerint 200 mintavételi egységet állítanak fel. Téma volt az influenzajárvány is, mely általában januárban éri el az országot. A felnőtteknek szükséges oltóanyagot folyamatosan viszik a háziorvosokhoz, a gyerekeknek megfelelő vakcina pedig csütörtökön és pénteken jut el a kormányhivatalokba, innen az orvosok igénylés útján juthatnak hozzá a szerhez.

A mindössze három beolvasott sajtómegkeresére válaszul elhangzott, hogy 933 egészségügyi dolgozót vezényeltek át mostanáig, a kórházak felkészültek. Jelen ismeretek szerint mintegy hat hónapig védett valaki az újrafertőződéssel szemben, és aki vérhígítót kap, az is beoltathatja magát influenza ellen, de a végső döntés minden esetben az oltóorvosé.

(Címlapkép: Pixabay.com)
 

Forrás: Pécsi STOP