Hőhullámok: Baranya az ország legveszélyeztetettebb megyéi között

2026. július 6. 11:45 2026. júl. 6. 11:45

Bár nem Baranya a legmelegebb térsége az országnak, a hőhullámok egészségügyi hatásai itt az egyik legsúlyosabbak – derül ki az ELTE Meteorológiai Tanszékének kutatásából.

Szabó Péter és Pongrácz Rita 2015 és 2025 közötti adatokat elemezve arra jutott, hogy az intenzív hőhullámok idején Baranyában 28 százalékkal emelkedett a halálozás az átlagos nyári időszakhoz képest. Ennél nagyobb többletet csak Tolna megyében mértek, ahol a növekedés 35 százalékos volt.

A kutatás szerint a hőség egészségügyi következményei nem feltétlenül ott a legsúlyosabbak, ahol a legtöbb hőhullám fordul elő. Míg a legtöbb forró időszakot Csongrád-Csanád, Békés és Bács-Kiskun megyében regisztrálták, a halálozási adatok alapján Baranya is a leginkább érintett térségek közé tartozik. A kutatók szerint ebben szerepet játszhatnak a lakáskörülmények, az egészségügyi ellátás, valamint a lakosság alkalmazkodóképessége is.

A szakemberek arra is felhívják a figyelmet, hogy ma már nemcsak a nappali forróság jelent veszélyt, hanem az is, hogy az éjszakák sem hoznak megfelelő lehűlést. A tartós hőterhelés különösen az idősek, a krónikus betegek, a kisgyermekek és a rosszul szigetelt lakásokban élők számára jelent komoly kockázatot.

A kutatás szerint a megyei szintű adatok segíthetnek abban, hogy a közegészségügyi és szociális ellátórendszerek célzottabban készüljenek fel a jövőben várható, egyre gyakoribb és intenzívebb hőhullámokra.

Forrás: Másfélfok