Hiába kaptak engedélyt, nem nyit kavicsbányát a nyertes cég Madocsán

2019. január 4. 08:56 2019. jan. 4. 08:56

Bár karácsony előtt pár nappal a szakhatóság megváltoztatta a korábbi határozatát, és az elsöprő helyi népszavazás ellenére is környezetvédelmi engedélyt adott a Madocsa határában fekvő majdani kavicsbányára, a pályázó cég mégsem nyitja meg a bányatelket.

Mint ismert, tavaly derült ki a szélesebb nyilvánosság számára, hogy a tolnai Madocsa határában kavicsbányát nyitna egy cég, ám ez az ottani lakosok közül sokak tetszését nem nyerte el: leginkább a megnövekedő teherforgalomtól féltették a települést.

A bánya ellen az is érv volt, hogy a bányatelekké kijelölt terület értékes ivóvízbázis található.

A Bet-Bau Kft. - amely mögött a Fideszhez közelebb álló személyek találhatóak - bányanyitása ellen a településen élők végül helyi népszavazást szerveztek, amelyen a döntő többség elutasította a bányát, de a katasztrófavédelem sem adta ki a környezetvédelmi engedélyt.

Ezt a döntését aztán karácsony előtt pár nappal felülvizsgálták, és megadták a környezetvédelmi engedélyt a cégnek.

A teol.hu cikke szerint azonban a cég nem kíván élni a megadott környezetvédelmi engedéllyel és nem nyitnak bányát a területen - ezt Vass Péter cégvezető a lapnak megerősítette.

"Gelencsérné Tolnai Klára polgármester ugyanakkor elmondta, hogy a csütörtöki testületi ülésen arról döntöttek a képviselők, hogy fellebbezést nyújtanak be a határozat ellen. Hozzátette: nagyon csalódottan fogadták a dokumentumban leírtakat, amely néhány nappal karácsony előtt érkezett" - olvasható a cikkben.