Idén már harmadszor emeli a fizetéséket a Dechatlon - Ennyit lehet náluk keresni augusztustól

2022. augusztus 3. 14:03 2022. aug. 3. 14:03

A Decathlon augusztus elsejével megemeli a belépő béreket és ezzel együtt a meglévő munkavállalók fizetését is. A mostani, harmadik lépcsős emeléssel együtt idén eddig átlag 20%-kal nőtt munkavállalóik fizetése - vette észre a Karrier Trend

A portál azt írja, a sportszerkereskedő célja, hogy versenyképes fizetésekkel várja az új csapattagjait, miközben a változó gazdasági környezetben felelősséget kíván vállalni meglévő munkatársaiért is. Magyarország vezető sportszerforgalmazója több, mint 1500 munkavállalót foglalkoztat 24 áruházban, a hatvani logisztikai központban és a központi irodában.

Kétlépcsőben már emeltek 

A cég idén két lépcsőben már emelte a béreket: januárban átlagosan 6%-kal emelkedtek a belépő bérek és velük együtt a meglévő munkatársak keresete is a kereskedelmi és a logisztika területén. A következő emelésre tavasszal került sor, az éves értékelések után lezajló teljesítmény értékelések átlag 9%-os emeléssel zárultak. “Bár nálunk a fizetések emelése elsősorban teljesítmény alapú, az elmúlt időszakban kevesebb önéletrajz érkezett hozzánk és a visszajelzések alapján lépnünk kellett, hogy továbbra is vonzóak maradjunk a piacon azon tehetségek számára, akik nálunk szeretnék megvalósítani önmagukat.” – mondta Horváth Sándor Farkas, a Decathlon HR igazgatója.

“EMELLETT A CSAPATUNK IRÁNT IS FELELŐSÉGGEL TARTOZUNK, ÍGY NEM VOLT KÉRDÉS SZÁMUNKRA, HOGY HA EMELJÜK A BELÉPŐ BÉREKET, AKKOR ENNEK A DÖNTÉSNEK A TELJES CSAPATRA HATÁSSAL KELL LENNIE.”

Impozáns alapbér 

A belépő alapbér Budapesten 10%-kal nő majd, tehát egy budapesti sporttanácsadó bruttó 300.000 Ft helyett augusztustól bruttó 330.000 Ft-os alapfizetést kap. Emellé jár a vasárnapi pótlék és az átlag bónusz – melyből minden munkavállaló ugyanakkora %-ban részesül a közösen elért eredmények után -, így 370.000 Ft lesz a bruttója plusz a cafeteria és egyéb juttatások. Így egy 25 év alatti pályakezdő nettó 317.000 Ft-ot vihet haza. A legnagyobb változás a budapesti csapatvezetői pozíciót és a logisztikai pozíciókat érintette. A belépő csapatvezetők Budapesten (40 órában) bruttó 400.000 Ft helyett augusztus elsejétől 470.000 Ft-ot keresnek majd. Ez a különböző pótlékokkal és átlag bónusszal együtt 527.400 Ft lesz, plusz a cafeteria. Egy frissen felvett logisztikai részlegvezető augusztustól (40 órában) bruttó 384.000 Ft helyett bruttó 470.000 forintot vihet majd haza, átlag bónusszal számolva keresete bruttó 550 000 Ft lesz.

A FIZETÉSEK ÍGY IDÉN EDDIG ÁTLAGOSAN 20%-KAL EMELKEDTEK, DE EGYES POZÍCIÓKBAN AZ EMELÉS AKÁR A 25-30%-OT IS ELÉRI. A CÉG ÉV VÉGÉN NYERESÉGMEGOSZTÁST IS FIZET A MUNKAVÁLLALÓKNAK, AMENNYIBEN SIKERÜL ELÉRNI A KITŰZÖTT GAZDASÁGI CÉLOKAT.