Ítélet született az évtizedes EKF-ügyben

2020. január 28. 17:05 2020. jan. 28. 17:05

Nem jogerős ítéletet hozott a Pécsi Járásbíróság január 27-én abban az ügyben, mely egészen az EKF-ig nyúlik vissza, és melyben a gigaprojekt egyik fővállalkozója érintett.

A bíróság keddi közleménye felidézi, az elsőrendű és a másodrendű vádlott - id. B.S. első- és ifj. B.S. - által irányított gazdasági társaság 2009. évben kötött szerződést a pécsi „Európa Kulturális Fővárosa 2010” projekt keretében Pécs Önkormányzatával beruházások kivitelezésére, mintegy 2 milliárd forint vállalkozói díj fejében. A Kft. a szerződésben vállalt munkákhoz szükséges munkaerővel, eszközökkel, anyaggal egyáltalán nem rendelkezett, a munkákat teljes egészében alvállalkozók igénybevételével kívánta elvégezni. 

A cég a munkák előfinanszírozásához szükséges tőkével, pénzügyi eszközökkel nem rendelkezett. A vádlottak az alvállalkozók által elvégzett munkák után a számlákat az általuk irányított cég nevében rendszeresen kiállították és benyújtották a velük szerződő önkormányzathoz. Pécs Önkormányzata, valamint a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség a benyújtott számlákat kiegyenlítette, melynek során közel 2 milliárd forint kifizetésére került sor. 

Annak ellenére, hogy a fővállalkozó felé a benyújtott számlák teljes egészében kifizetésre kerültek, ily módon az alvállalkozók kifizetéséhez szükséges pénzeszközök rendelkezésre álltak, a kft-t irányító vádlottak azonban a munkákat ténylegesen elvégző és finanszírozó alvállalkozókat egyáltalán nem vagy nem teljeskörűen fizették ki. A vádlottak az átutalt pénzösszegekből az alvállalkozóik kifizetése helyett 2009-2011. években összesen mintegy 350 millió forintot saját maguk, illetve az érdekeltségükbe tartozó kft. részére fizettek ki kölcsön címén. A vádlottak összesen 20 alvállalkozó részére a vállalkozói díjat nem fizették ki, mellyel cégenként 100.000-től - 100.000.000 forintig terjed, összesen mintegy 538 millió forint kárt okozott az alvállalkozóknak, melyből 316 millió forint kár nem térült meg. 

A közlemény szerint a két cégvezető, miután a kft. tartozása a több százmillió forintot meghaladta, a gazdasági társaságot fiktív személyek részére értékesítették úgy, hogy a társaság ekkor még rendelkezésre álló közel 80 millió forint vagyonát eltulajdonították. Ezen fiktív cégeladásban további négy személy – a harmad-, negyed-, ötöd és hatod rendű vádlott - vett részt.

Az első fokú, nem jogerős ítélet id. B.S. első- és ifj. B.S. másodrendű vádlottat többrendbeli csalás bűntettében, csődbűncselekmény bűntettében, számvitel rendje megsértésének bűntettében és közokirat-hamisítás bűntettében, J.B.T. harmadrendű vádlottat felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítás bűntettében, T.-né K.M. negyedrendű vádlottat felbujtóként és bűnsegédként is elkövetett többrendbeli közokirat-hamisítás bűntettében, F. G. ötöd rendű vádlottat többrendbeli közokirat-hamisítás bűntettében és S. K. hatod rendű vádlottat kétrendbeli közokirat-hamisítás bűntettében miatt mondta ki bűnösnek.

Ezért a bíróság az elsőrendű és a másodrendű vádlottakat 2-2 évi börtönbüntetésre, 5-5 év gazdasági társaság vezető tisztségviselői foglalkozás gyakorlásától eltiltásra ítélte, a szabadságvesztés büntetés végrehajtását 5-5 évre felfüggesztette és mindkettőjükkel szemben vagyonelkobzást rendelt el. A harmadrendű vádlottal szemben 200.000 forint, a negyedrendű vádlottal szemben 100.000 forint pénzbüntetést alkalmazott, míg az ötöd és hatod rendű vádlottakat 1-1 évre próbára bocsátotta.

A bíróság az elsőrendű és másodrendű vádlottakat kötelezte tizenkilenc magánfél részére kártérítés megfizetésére is, valamint a vádlottakat – felróhatóságuk arányában – kötelezte az eljárás során felmerült bűnügyi költségek megfizetésére.

A bíróság ítélete ellen az elsőrendű és a másodrendű vádlottak és védőik fellebbeztek, minden vádpont alól felmentést kértek, az ügyész a fellebbezés bejelentésére három nap határidőt tartott fenn. A harmad-, negyed-, ötöd és hatod rendű vádlottak a határozat kihirdetésén nem voltak jelen, így ők az ítélet kézbesítését követően élhetnek fellebbezési jogukkal. Az elsőfokú bíróság ítélete ezért nem jogerős.


 

Forrás: Pécsi STOP