Kemenesi Gábor: "Én használok maszkot és mindenki mást is erre buzdítok'

2021. szeptember 19. 20:19 2021. szept. 19. 20:19

A pécsi virológus közösségi oldalán hangsúlyozta, hogy bár tényleg a vakcina az első és legfontosabb védelmi vonalunk a koronavírussal szemben, de így sem csökken a maszkhordás jelentősége.

"A Delta variáns terjedése óta már közismertté vált az a tudományos tény, hogy az oltással élők is képesek elkapni, illetve bizonyos fokig tovább is adni a vírust" – írta Facebook-bejegyzésében Kemenesi Gábor. A Pécsi STOP legfrissebb híreit itt találod! 

A virológus hangsúlyozta, hogy a „vakcina valóban az első és legfontosabb védelmi vonalunkat jelenti a koronavírus-járvány elleni védekezésben”, azonban az oltással nem élők, vagy a fokozottan veszélyeztetettek, illetve azok, akiknél életkoruk vagy immun-állapotuk miatt hamarabb csökken a védelem, most a Delta variáns által tüzelt negyedik hullámban könnyebben elérhetőek a vírus számára.

"Én használok maszkot és mindenki mást is erre buzdítok, a tudomány eredményeire alapozott szakmai álláspont jelenleg ez" – tette hozzá Kemenesi és megemlítette azt is, hogy az amerikai (CDC) és európai járványügyi hatóság (ECDC) szintén javasolja a maszkhordást a vakcinán túl is.

A szakember kifejtette, hogy a járvány addig fog tartani, amíg a vírus talál olyan társadalmakat, amelyek nem rendelkeznek megfelelő védelemmel. Ezeken a helyeken jönnek létre új gócpontok, ahol mutálódik a vírus, az új variánsok pedig veszélyesek lehetnek a beoltott emberekre is.

Itt a teljes bejegyzés: 

"Ez újabb és újabb hullámokat vethet, ameddig az egész bolygón el nem csöndesedik a helyzet és be nem áll egyfajta egyensúly – várhatóan amikor a világ nagy része már immunizálódott. Addig a mostanihoz hasonló kihívásokra mindenképpen célszerű minden lehetséges eszközzel védekezni és lassítani a járványt" – fogalmaz Kemenesi. A Pécsi STOP legfrissebb híreit itt találod! 

Forrás: Facebook