Kemény eltiltások és nyomozás a fiatalokat érintő focibotrányban

2017. november 30. 10:59 2017. nov. 30. 10:59

Az egyesület elnökét két és fél, az utánpótláscsapatok edzőit bő félévre eltiltották a nemrég kipattant dombóvári futballbotrány kapcsán. Közben a rendőrség is megkezdte a nyomozást az ügyben.

Hamis igazolás, csalás és játékos jogosulatlan szerepeltetése – ezek szerepeltek a felelősök bűnlajstromán a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) tolna megyei fegyelmi bizottságának szerdai döntése szerint. Az ominózus ügy bő egy hónapja robbant ki, lényegében az derült ki, hogy a Dombóvári Focisuli Egyesület U15-ös és U16-os csapatában idősebb játékosokat szerepeltettek fiatalabb társaik igazolólapjával.

Futballbotrány: más nevében fociztak a fiatalok?

Borzasztó kínos focibotrány érik Dombóváron. Egy utánpótlásnevelő egyesület keddi meccsén több fiatal játékosról derült ki, hogy nem is annyira fiatal: nem stimmelt az igazolólapjuk és a személyazonosságuk. Okirathamisítás, eltiltás,TAO-támogatás, elnöki, edzői és szülői felelősség - sok minden felmerül, messzire vezethetnek a szálak.

Mercsényi Gyula, az MLSZ Tolna megyei fegyelmi bizottságának elnöke a Pécsi STOP-nak elmondta: a grémium szerdán hozott döntést az ügyben. Az egyesület elnökét, Tárnok Zoltánt 2020 június 30-ig mindennemű sporttevékenység viselésétől eltiltották. A két csapat edzőit, Právics Attilát és Pálinkó Norbertet szintén eltiltották, őket 2018 június 30-áig.

Kettejük közül Právics a botrány kirobbanása után távozott. A helyzet fonákságát jól illusztrálja, hogy az egyesület akkor az U15-ös csapatot is Pálinkóra bízta, most mindkettejük pótlásáról gondoskodni kell. Az egyesület a témában közzétett közleményében egyebek mellett „támadásról” és a médiában felnagyított információkról írt korábban, és azt is leszögezték: hibáztak, de jogosulatlan előnyre nem akartak szert tenni.

Ez végül nem is sikerült: az U15-ös csapattól 1, az U16-ostól 16 pontot vontak le.

Mercsényi Gyula elmondta: a vezető és az edzők rézben elismerték felelősségüket, bár a meghallgatásukon azzal próbáltak védekezni, hogy „az adminisztrátor hölgy összekeverte a fényképeket”. Ezt a bizottság nem fogadta el.

A Pécsi STOP úgy tudja: időközben a rendőrség is megkezdte a nyomozást az ügyben, amelyben felmerül az okirathamisítás lehetősége is.