Kényszervallatás, verés: Strasbourgban kapott elégtételt a baranyai férfi

2019. április 16. 14:52 2019. ápr. 16. 14:52

Még 2013-ban vittek be egy analfabéta roma férfit falopás miatt a rendőrök Sellyére, ahol az ütések hatására elismerte az általa amúgy el nem követett bűncselekményt. Pár nap múlva feljelentést tett, a nyomozó ügyészség és később a főügyészség azonban megszüntette az eljárást. Végül az Emberi Jogok Európai Bíróságán adtak neki igazat.

A Magyar Helsinki Bizottság közleménye szerint még 2013 február 4-én kényszervallattak és megvertek a rendőrök egy baranyai aprófaluból származó, gyakorlatilag analfabéta roma férfit, akit egy falopási ügy miatt vittek be a sellyei rendőrőrsre.

"Csakhogy a férfi eleinte tagadta a dolgot: nem is volt a környéken sem – magyarázta. Ekkor jöttek a pofonok. Három rendőr verte, egyikük meg is rúgta a mellkasán, a szája is felrepedt.

A kényszer hatására elismerte a falopást. Ezután kivitték a helyszínre is. Az összevert huszonéves férfit néhány óra után elengedték. Az utcán találkozott két ismerősével, akik látták, hogy vérzik. Azonnal elment a rendelőbe, ahol látleletet vetetett fel: az arcán vérbőséget (piros foltok, tenyérnyomok), szájában nyálkahártya-sérülést (vérzés), mellkasán pedig „kifejezett nyomásérzékenységet” állapítottak meg.

Két nap múlva tett feljelentést."

- áll a közleményben.

A dokumentum szerint a nyomozó ügyészség nem kapkodta el az eljárást, ráadásul szembesítés sem történt, a szóba jöhető rendőröket nem kutatták fel, végül a nyomozást 2013. november 15-én megszüntették, mivel "nem lehetett minden kétséget kizáróan megállapítani, hogy a feljelentőt tettleg bántalmazták” a sellyei rendőrök.

A Magyar Helsinki Bizottság közlése szerint ugyanakkor a bizonyítékokból kiderült, hogy a férfi máshol nem, csak a rendőrségen szerezhette sérüléseit. A férfi megpanaszolta az eljárás megszüntetését, ám a panaszt a Baranya Megyei Főügyészség még decemberben elutasította.

A férfi eztán - mivel a hazai jogorvoslati lehetőségeket kimerítette - a civil szervezethez fordult, a segítségükkel pedig az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult.

"A strasbourgi bíróság mai ítélete szerint a magyar állam nem tudta sehogy sem igazolni, hogy a férfi sérülései nem a rendőrségen keletkeztek, az ügyészség pedig nem szembesítette az áldozatot az elkövetőkkel, nem gondoskodott a felismerésre bemutatásról sem és alap nélkül vetette el a férfi mellett tanúskodók vallomásait. Mindez aláásta az eljárás hatékonyságát és sértette a kínzás, kegyetlen, embertelen bánásmód tilalmát, amely kötelezést jelent az államok számára a rendőri bántalmazások kivizsgálására. A magyar államnak ezért a mulasztásért összesen több mint három millió forintot kell fizetnie.

A magyar jogszabályok szerint az írni-olvasni nem tudó személyek kihallgatásánál védő ügyvédet vagy hatósági tanút kell alkalmazni. A baranyai férfi esetében ez elmaradt. De ennél is fontosabb, hogy minden bizonnyal kényszervallatták őt a rendőrök, csakhogy a hatóságok nem nyomoztak kellő eréllyel és gondossággal"

- áll a közleményben.

Fazekas Tamás, a férfit a szervezet megbízásából képviselő ügyvéd a Magyar Helsinki Bizottságnak az ítéletről a következőt nyilatkozta:

"a strasbourgi bíróság gyakorlata egyértelművé teszi: nem csak maga a bántalmazás vagy a kínzás sértheti a kínzás tilalmát, hanem az is, ha egy állam nem tesz meg mindent azért, hogy kivizsgálja a bántalmazásos ügyeket és megtalálja a felelősöket. Az állam szemérmesen lesütött szeme vagy félrepillantása ugyanis jelzés a tetteseknek és a társadalomnak: a brutális hivatásosoknak nem kell tartani a következményektől."

Forrás: Pécsi STOP/Magyar Helsinki Bizottság