Keresztes: közösen kell fellépni a megszorítások ellen

2020. május 21. 18:55 2020. máj. 21. 18:55

A kormány várható megszorításairól, a pécsi költségvetést érintő változásokról és a PÉTÁV osztalékfizetési ügyéről is beszélt sajtótájékoztatón csütörtök délután Keresztes László Lóránt, az LMP országgyűlési képviselője és Kóbor József, a párt pécsi képviselője.

"A kormány eddig a vírus elleni védelmi intézkedésekre hivatkozva brutális megszorításokról döntött. Így vont el pénzt az önkormányzatoktól és így hozott létre egy gazdasági alapot. Ennek a megalapozottságát viszont felülírja, hogy nemrég több mint 80 milliárd forintot ebből az alapból átcsoportosítottak a Budapest-Belgrád vasúti projektre, ami abszolút nem igazolható jelenleg a megtérülés szempontjából. Ez a szám körülbelül 125 ezer új munkahely megteremtését jelentené, ezt áldozzák fel a projektre" - idézte Keresztest a Pécsma.hu.

A parlamenti képviselő elmondta, az országgyűlés elé került egy olyan törvényjavaslat is, ami tartalmazza azt a korábbi kormányzati ígéretet, hogy törvény útján határozzák meg, hogy minden önkormányzatnak az iparűzési adó bevételéből először a helyi közösségi közlekedést kell finanszíroznia.

Ez szerinte azt jelenti, hogy az állam magára hagyja az önkormányzatokat, jelenleg alig van olyan önkormányzat, ami képes arra, hogy egyedül, állami támogatás nélkül fenntartsa a közösségi közlekedését. Keresztes hangsúlyozta, ez a pécsieket fogja rendkívül súlyosan érinteni.

Beszélt arról is, hogy az állam 1,9 milliárd forintot tervez elvonni a Pécsi Tudományegyetemtől (erről itt írtunk bővebben), úgy véli, számos más vidéki egyetem számíthat ilyenre. Úgy véli várhatóan valamennyi karon leépítésekre lehet szükség. Keresztes ezért konzultációt kezdeményez az egyetem rektorával, a pécsi közgyűléssel és az egyes frakciókkal, valamint polgármesterrel, mondván, a polgárokkal együtt, közösen kell fellépni a megszorítások ellen.

Kóbor József a különleges gazdasági övezetekről szólt. Elmondta, ezzel kapcsolatban az Európai Régiók Bizottságának tagjaként több más tagtársával együtt - Schwarz-Kiefer Patrikkal (Jobbik), Tüttő Katával (MSZP) és Horváth Jácinttal (DK) - egy közös levelet fogalmaztak meg a bizottság elnökének.

Kóbor beszélt a pécsi költségvetésről, a költségvetési átcsoportosításról, arról, hogy mintegy 3 milliárdot bukhat a város a járványhelyzet miatt (erről itt cikkeztünk korábban). Megemlítette, a 3 milliárdból 2,5 milliárd a városi cégek várható vesztesége, pont annyi, amennyit idén az önkormányzatnak az előző városvezetés idején képződött költségvetési hiány miatti állami kölcsön törlesztőjeként fizetni kellene. Ha az állam nem akarná idén bevasalni ezt az összeget, előállhatna egy nullszaldós állapot - fogalmazott a képviselő. Megjegyezte azt is, üdvözli a veszélyhelyzeti csomag létrehozását. 

Kitért a PÉTÁV osztalékfizetése körül kirobbant vitára, mely kapcsán a pécsi Fidesz egyenesen sarcolást emlegetett, de a Mindenki Pécsért Egyesület frakciói sem maradtak adósak a válasszal. Úgy véli, csak vagdalkozás történt, nem konstruktív vita. A javaslata szerint a város vegye ki azt a részt, ami jár neki, de azt energiahatékonyságra fordítsa - tette hozzá.

Forrás: Pécsi STOP/Pécsma.hu