Keresztes László Lóránt lett az LMP frakcióvezetője

2018. szeptember 4. 14:48 2018. szept. 4. 14:48

Keresztes László Lóránt társelnököt választotta vezetőjének az LMP parlamenti frakciója kedden. A politikus a posztról lemondott Szél Bernadettet váltja.

Keresztes László Lóránt budapesti sajtótájékoztatóján maga számolt be a frakcióülésen született döntésről. Elmondta, ő nem vett részt a voksoláson, a döntést képviselőtársai egyhangúlag hozták meg.

Az új frakcióvezető különösen fontosnak nevezte, hogy az LMP parlamenti munkájával biztosítsa "a valódi népképviseletet", és vállalja fel konkrét helyi ügyek képviseletét. Hozzátette: politikai munkájukkal az ökopolitika alapjait szeretnék bemutatni.

A helyi ügyek iránti elkötelezettségét azzal is indokolta, hogy nyolc évig pécsi önkormányzati képviselő volt, mielőtt most tavasszal bekerült a parlamentbe.

Hozzátette: frakcióvezető-helyettesnek Demeter Márta és Schmuck Erzsébet mellett Csárdi Antalt választották meg a nyolcfős képviselőcsoportban.

Keresztes László Lóránt megköszönte elődje, Szél Bernadett frakcióvezetői munkáját. Értékelése szerint Szél Bernadettet dicséri, hogy az LMP-frakció a mostani és az előző parlamenti ciklusban - létszámarányosan - a legaktívabb és legfelkészültebb képviselőcsoport volt.

A Jobbikkal lehetséges együttműködésről kérdésre válaszolva azt mondta, konkrét helyi programok mentén helyi megállapodásokat lehet kialakítani, ebben szerinte az országos pártvezetéseknek csak a keretek megteremtése a feladata.

Bírálta a kormány migrációs politikáját, ugyanakkor úgy látja, hogy a jövő évi európai parlamenti választáson ez lesz a központi téma.

Keresztes László Lóránt szerint a kormánynak nincs koherens politikája a migráció ügyében, a migrációt hatalomtechnikai eszközként használja, nem érdekli a krízis valós oka, és nem is tesz semmit a megoldására. Arra használja ezt a kérdést, hogy saját hatalmát bebetonozza - hangoztatta.

Az LMP-s politikus azt mondta: egyetért azzal, hogy a globális migráció nagyon súlyos kérdés; szerinte vitát kell indítani arról, mi áll a krízis hátterében, ekkor lehet megoldásokat kidolgozni. Rögzítette azt is, a migrációs politikának nemzeti hatáskörben kell maradnia, a határokat meg kell védeni, az illegális migrációt pedig meg kell állítani.

Egy másik kérdésre beszámolt arról is, hogy az LMP vezetése a hét második felére alakítja ki álláspontját a Sargentini-jelentésről.

A társelnök szükségesnek nevezte, hogy strukturális változtatásokat hajtsanak végre az LMP-ben, amellyel irányíthatóbbá válik a párt. Problémaként beszélt arról, hogy nem teljesen világos, milyen jogkörök tartoznak az elnökök és az országos elnökség alá. Ezt kell világosabban meghatározni - tette hozzá.