Két góllal ment, mégis ikszelt a PMFC Soroksáron

2020. november 29. 18:08 2020. nov. 29. 18:08

Sikeres sorozat után lépett pályára vasárnap délután a PMFC a Soroksár otthonában, azonban a hazaiak 0-2-ről ki tudták hozni ikszre a meccset, így nem sikerült a Pécsnek feljebb kapaszkodni a tabellán.

A PMFC négy napja a Stadion utcában a DEAC ellen közel azonos összeállításban kezdett, mint vasárnap a Budapesten. Annyi változás volt, hogy Geiger Norbert helyett Tölgyesi kapott bizalmat.

A vendégek számára remekül indult a mérkőzés. A lesre játszó hazaiak nem számítottak arra, hogy a gyors pécsi csatárok ezt ki tudják használni. Óvári előrevágott egy labdát a csapatkapitány Futó Zsombor irányába, aki az ötös közelében volt. A hazai kapus, Varga szerette volna a labdát megszerezni, de a pécsi játékos gyorsabb volt, és öt méterről a kapus felett, fejjel juttatta a kapuba játékszert, 0-1, a 2. percben.

A folytatásban is a PMFC szorongatott, Óvári helyzetét a hazai védők mentették a 4. percben. A soroksáriak a 9. percben tudták megcélozni a vendégek kapuját, Orosz Márk 17 méteres lövése viszont messze elszállt felette.

A 20. percben megfogyatkozott a piros-fekete együttes. Rácz László először a 14. percben Szeretőt akasztotta, majd a 20. percben kézzel juttatta kapuba a labdát. Mind két akciója sárgát ért, így beérett a piros.

A kiállítást követően többet támadott a Soroksár, ennek ellenére Hegedűsnek 20 méterről sikerült megeresztenie egy lövést a hazai kapura, a nagy erejű lövést viszont fogta az ellenfél hálóőre.

A 39. percben Orosz talált a kapuba, de lesről, így ezt a gólt is érvénytelenítette a játékvezető. A 43. percben Óvári szögletét Hegedűs továbbította a hazai kapura, de a soroksári portás a helyén volt.

A vendégek szünetben két helyen cseréltek, egyet a középpályán, egyet a védelemben. A 47. percben újabb piros lap került elő, melyet a PMFC mestere, Vas László kapott. Vas először a 41. percben reklamált sárgát érően, ezt megismételte a második játékrész elején, amiért el kellett hagynia a kispadot.

Az 55. percben Lovrencsics Balázs is megmutatta, hogy milyen erős lövése van, Helesfaynak minden tudására szükség volt, hogy megmentse kapuját a góltól.

A 64. percben a hazaiak vezetőedzője, Lipcsei Péter két cserét hajtott végre. Ezt követően a Pécs kezdett támadásba, nem látszott, hogy emberhátrányba vannak. Annyira jól ment a játék, hogy Kónya parádézott a védők között. Ezt megunta a hazai Gengeliczki, aki a 16-oson belül felrúgta a pécsi játékost. Kapott is érte egy pirosat, Kónya pedig a hálóba lőtte a jogos büntetőt, 0-2 a 67. percben.

A 73. percben a vendégek nem figyeltek, talán Gárdos őrzője lemaradt, mert a hazai játékos szépítő gólt szerzett, 1-2.

A 75. percben ismét cseréltek a hazaiak, a 77. percben pedig a PMFC-nél volt változás, érkezett Bajner Bálint. A pécsi szurkolók nagyon sokat várnak Bajnertól. A játékos többek között megfordult a Budapesti Honvéd, Paks NB I-es csapatában, játszott Angliában, Németországban. Közel egy hónapja leigazolását követően megsérült, a rehabilitáció vasárnapra lett eredményes. Most vasárnap első alkalommal lépett pályára pécsi színekben.

A 86. percben Gárdos szögletét Derekas fejelte a kapuba, ezzel 2-2-re módosult az állás, és a 4 perc hosszabbítás sem változtatott rajta. A ráadásban Gárdos időhúzásért kapott egy sárgát, de ez a lényegen nem változtat: a PMFC pontokat hagyott a Soroksárnál.

A másik baranyai NB II-es csapat a Szentlőrinc először játszott saját otthonában bajnoki mérkőzést. Az MLSZ engedélyezte számukra, hogy a 2020-2021. évi bajnokságban kiirt két hazai mérkőzésüket Szentlőrincen játszhassák.

A Szentlőrinc a PMFC-vel egy időben lépett pályára a Siófok ellen. A vendéglátók minden egy lapra tettek fel, győzelemmel akartak ünnepelni hazai pályán. Ez sikerült is, a 89. percben Torvund Kovács Dávid megszerezte csapata számára a három bajnoki pontot.

A Pécs és a Szentlőrinc egy hét múlva lép ismét pályára. A PMFC Dorogra utazik, a Szentlőrinc pedig otthonában fogadja a Szolnok gárdáját.

Szerző: Szabó Ferenc

(Címlapkép: a PMFC játékosai egy korábbi meccsen, fotó: Facebook/PMFC)

Forrás: Pécsi STOP