Két kutyafuttató is megszépült Kertvárosban

2021. november 30. 14:13 2021. nov. 30. 14:13

Két kutyafuttató is megújult Kertvárosban az elmúlt hetekben. A Littke utcai és a Szaturnusz utcai terület esetében is lakossági egyeztetés után kezdte meg a BIOKOM NKft. a felújítási munkákat, amelyek jövő évben is folytatódnak - derült ki a Biokom közleményéből.

Mint azt megtudtuk, lakossági egyeztetés után újult meg a közelmúltban két kertvárosi kutyafuttató – az egyik a Littke utcában, a másik a Szaturnusz utcában. Augusztusban Schmuck Roland önkormányzati képviselő kezdeményezésére hirdetett ötletbörzét a Pécs Jövője Egyesület a két terület megújításával kapcsolatban, hogy a pécsiek saját ötleteikkel, észrevételeikkel járulhassanak hozzá a fejlesztéshez.

 

 

 

A beérkezett igények alapján kezdte meg a kutyafuttatók megújítását a BIOKOM NKft. az elmúlt hetekben. Összesen csaknem 100 fát ültettek el, döntően a Szaturnusz utcai területen, de néhány csemete a Littke utcába is került. Utóbbi kutyafuttatónál a gazdik a felújított, illetve az újonnan kihelyezett padokon pihenhetnek meg, amíg kedvencük játszik. A kutyák által kikapart gödrök sem jelentenek már gondot, hiszen azokat betemették a városüzemeltetési társaság munkatársai, valamint a kerítést és a kaput is felújították.

 

A Szaturnusz utcai kutyafuttatónál is látványos munkák folytak. A beérkezett jelzéseknek megfelelően megmetszették a templom felőli kapunál lévő akácfát, a körülötte lévő sarjakat pedig kivágták a BIOKOM szakemberei. Elkészült az esőbeálló is, valamint a nyugati oldalon egy kapu létesült. Igaz, nem a kutyafuttató fejlesztéséhez kapcsolódik, de mindenképpen említésre méltó, hogy annak közelében, a Grappa Pizzéria mögött pedig egy új játszótér várja a környékbeli gyermekeket. A játszótér Pokorádi Gábor önkormányzati képviselő támogatásával valósult meg.

 

 

Látszik tehát, hogy már eddig is jelentős munkák folytak, de ezzel még nincs vége a fejlesztéseknek. Március végéig mindkét kutyafuttatónál elhelyez a BIOKOM egy-egy vadkamerát a rongálások megelőzése és a közbiztonság növelése érdekében. A kis kedvencek nagy örömére kutyaügyességi elemekből akadálypálya is létesül a két helyszínen várhatóan szintén jövő március végéig.

 

 

Mindezek mellett a Szaturnusz utcában is megújul a kerítés a tervek szerint 2022. júniusáig. A munkához szükséges hosszabb időtartamot nemcsak a terület nagysága indokolja, hanem az is, hogy a lakossági kérésnek megfelelően sűrűbb osztású drótháló készül, hogy a kisebb testű kutyák se tudjanak kibújni rajta.

Forrás: Biokom