Kővári János szerint 4 milliárd hiánnyal bólinthatnak rá a pécsi költségvetés tervezetére

2019. február 13. 16:33 2019. feb. 13. 16:33

Még nem áll rendelkezésre bevételi oldalon minden forrás, hogy el lehessen fogadni a pécsi költségvetést - mondta Kővári János, az ÖPE polgármesterjelöltje szerdán.

A városvezetői ambíciókat dédelgető politikus a Szabad Pécs szerint arról beszélt, a csütörtöki pécsi közgyűlés elé kerülő 2019-es költségvetéstervezet a remény költségvetése lesz, mert egyelőre nem áll rendelkezésre a bevételi oldalon minden forrás, amelyet a kiadási oldal szerint be kell tervezni ahhoz, hogy a büdzsét majd márciusban el lehessen fogadni.

A lap szerint Kővári négymilliárdos hiányt emlegetett, megjegyezve, korábban is volt példa ekkora defektre, sőt, úgy emlékszik, a szocialista érában - mely nem most volt, tegyük hozzá halkan - 6,5 milliárd is volt a hiátus. A hiányokat a polgármesterjelölt szerint technikai úton oldották meg, de ezekből is látszik, hogy milyen pénzügyi problémák voltak és ezek szerint vannak is a gazdaságilag lekiskorúsított város háza táján.

A 2010-2014 között a Fidesz parlamenti patkójában ült Kővári a lap szerint beszélt arról is, már nincs mit eladni Pécsett, a nadrágszíjat is nagyából összehúzták annyira, amennyire lehetet, ezért a mostani hiány bajosabbnak tekinthető a korábbiaknál. A politikus szerint 2019-ben is szükség lesz a már megítélt kormányzati likvidpénzre, valamint rendkívüli kormányzati támogatásra is. Megoldásként a Modern Városok Program forrásainak átcsoportosítását javasolta, valamint azt, hogy Pécs pályázzon az Európa Zöld Fővárosa pályázatra.

(Címlapfotó: Facebook/Szövetség Pécsért)