Közalkalmazott sztrájk jöhet Baranyában

2017. június 13. 07:59 2017. jún. 13. 07:59

Baranyában is sztrájkra készül a Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete. A problémák százakat érintenek, de sok helyen nincs is szakszervezet. Nem lesz egyszerű.

Sztrájkot hirdet július 17-re a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ), ha nem tud megállapodni a kormánytisztviselők, önkormányzati köztisztviselők és közalkalmazottak béremeléséről a kormánnyal – írta az index.

Boros Péterné, az MKKSZ elnöke elmondta, a 610 ezer állami munkavállalóból mintegy 200 ezren 8-10 éve nem kaptak béremelést, az ő érdekükben kezdte most meg a szervezet a Magyar Államkincstár országos, megyei és munkahelyi szakszervezeteivel együtt a sztrájk előkészítését. Azt mondta, továbbra is szeretnének tárgyalni a kormánnyal, és elérni, hogy a költségvetési törvény elfogadásáig találjanak forrást a béremelésre.

Azt követelik, hogy azok a közszolgálati alkalmazottak, akiket nem érint 2017-ben központi bérintézkedés, illetve akik saját ágazatukra, szakmai területükre vonatkozó bérintézkedésekből kimaradtak és nem tartoznak életpályatörvény hatálya alá, részesüljenek alapbérre megállapított bérkiegészítésben. Ennek mértéke három év alatt érje el az 50 százalékot, 2017-es mértéke pedig egyezzen meg a bérminimum idei százalékos növekedési mértékével, mondta az MKKSZ elnöke az Indexnek.

Kosztolányi György, az MKKSZ elnökségi tagja és baranyai titkára elmondta: a minisztériumok és háttérszervezetei dolgozói közül azoknak, akik kormánytisztviselők maradtak, már nem is ígérik 2018-ban a bérfejlesztést, az átkerült a 2019-es ígéretek közé. A felsőfokú végzettségű államtisztviselőknél ugyan volt bérfejlesztés, de közben megszűnt a cafetéria és a pótlékrendszer, így a gyakorlati béremelés a kormány által hangoztatottal szemben legfeljebb 8-10 százalék.

A szakszervezeti vezető elmondta: bár az elmaradó ígéretek százakat érintenek Baranyában, szakszervezet csak kevés helyen van. Érintett a nemzeti park, de ott egyáltalán nincs, az önkormányzatok közül is csak Pécsen, Komlón, a kisebb települések közül Kozármislenyben, Erzsébeten, Himesházán működik szakszervezet.

Kosztolányi hozzátette: egyelőre a sztrájk támogatottságát mérik fel.