Közel kétmilliárdos beruházással csökkentik a királyegyházai cementgyár szén-dioxid-kibocsátását

2019. december 13. 17:59 2019. dec. 13. 17:59

Közel kétmilliárd forint értékű környezetvédelmi célú beruházást adott át a baranyai Királyegyházán nyolcadik éve gyárat működtető Lafarge Cement Magyarország Kft. (Lafarge) pénteken.

Boros Anita, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) építésügyért és infrastrukturális környezetért felelős államtitkára az eseményen hangsúlyozta: a fenntarthatóság jegyében az egyik legfontosabb kormányzati feladat az áttérés a körforgásos gazdaságra, a Lafarge fejlesztése pedig jól illeszkedik ebbe a folyamatba.  

Kiemelte: a kormányzat minden eszközzel támogatja, hogy a Magyarországon keletkező hulladék minél nagyobb részét dolgozzák fel és hasznosítsák újra például energiatermelésre.

Mint fogalmazott, a jelenleg is továbbfejlesztés alatt álló hulladékgazdálkodási stratégia minden egyes hulladékáramra kiterjedően javaslatokat tesz majd a kormánynak a jövőre nézve.

Cobuz Marcel, az anyacég LafargeHolcim cégcsoport európai régióért felelős igazgatója az ünnepélyes átadón kiemelte, a beruházással jelentősen csökken a cementgyár fajlagos szén-dioxid kibocsátása, ezzel pedig biztosítható a létesítmény hosszú távú környezettudatos és versenyképes működése.

Hoffmann Tamás, a Lafarge Cement Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója, Boros Anita, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) építésügyért és infrastrukturális környezetért felelős államtitkára, Marcel Cobuz, az anyacég LafargeHolcim cégcsoport európai régióért felelős igazgatója és José Antonio Primo, a LafargeHolcim csoport közép-európai klaszterének vezérigazgatója (b-j) átvágják a nemzeti színű szalagot a Lafarge Cement Magyarország Kft. közel kétmilliárd forint értékű környezetvédelmi célú beruházásának átadásán a cég királyegyházi cementgyárában 2019. december 13-án
 - Fotó: MTI/Sóki Tamás

 

Kifejtette: a saját erőből megvalósuló fejlesztéssel 60-ról 80 százalékra emelkedik a gyárban a felhasznált másodlagos tüzelőanyagok mértéke.

Hangsúlyozta: a magyarországi beruházásuk összhangban van vállalatuk szén-dioxid kibocsátás csökkentésére összpontosító 2030-as fenntarthatósági stratégiájával. A fejlesztés eredményeként a kibocsátást további 10 százalékkal tudja csökkenteni a gyár.

A beruházás középpontjában az úgynevezett klór-bypass technológia áll, amellyel csökkenthető a cement klórtartalma.

Az MTI számára eljuttatott sajtóanyag szerint a királyegyházi cementgyár környezetvédelmi beruházásainak első lépése 2014-ben, az alternatív tüzelőanyagok hasznosításának megkezdésével indult. Ezzel nemcsak a fosszilis energiahordozók felhasználását csökkentették, hanem elkötelezték magukat a szemétégetésre, illetve lerakásra ítélt hulladékok újrahasznosítása mellett is. A cementgyártás zárt technológiája lehetővé teszi, hogy a felhasznált tüzelőanyagok beépüljenek a cementbe.

A Lafarge Cement Magyarország Kft. királyegyházi cementgyára a cég közel kétmilliárd forint értékű környezetvédelmi célú beruházása átadásának napján, 2019. december 13-án - Fotó: MTI/Sóki Tamás

A környezetvédelmi beruházásaik következő lépése az alternatív tüzelőanyag tároló bővítése lesz, 2020 első fél évében.

A királyegyházi cementművet 2011 szeptemberében adták át, előtte 30 éven át nem épült cementgyár Európában. A korszerű, környezetbarát technológiát alkalmazó és az energiával hatékonyan gazdálkodó létesítmény a legmodernebbek között van világszinten is, annak tervezésére és kivitelezésére 72 milliárd forintot költöttek.

A mintegy 150 főt foglalkoztató, közel 50 milliárd forintos saját tőkével rendelkező Lafarge Cement Magyarország Kft. a nyilvános cégadatok szerint 2018-ban 19 milliárd forint árbevételt és 570 millió forint adózott nyereséget ért el. A megelőző évben árbevételük 15,4 milliárd forint volt és 630 millió forint veszteséget könyveltek el.

 
Forrás: MTI