Kővári fizetett hirdetésben kampányol az összefogás mellett, mégsem, de mégis

2022. január 6. 08:54 2022. jan. 6. 08:54

Tegnap számoltunk be arról, hogy Kővári János az összefogás mellett kampányol egy képpel a Facebookon, ami egészen elképesztő, mivel ő nem az összefogás, hanem a Fidesz jelöltje Pécsett. Miután megírtuk ezt és kikerült az erről szóló cikkünk, hirtelen eltűnt az összefogásról szóló bejegyzése a közösségi oldalról. Ekkor frissítettük a cikkünket azzal, hogy eltűnt Kővári bejegyzése, erre másnap délelőtt visszarakta a Facebook-oldalára a korábban törölt bejegyzését.

A Pécsi STOP legfrissebb híreit itt találod!    

Egészen tegnapig azt gondoltuk, hogy Kővári János Valér már nem tud meglepni minket. Hogy miért? Mutatunk néhány elképesztő dolgot tőle a közelmúltból:

  1. Tavaly telekürtölte az egész várost azzal, hogy meg kell védeni a Mandulás kempinget a beépítéstől, miközben nem is akarta a városvezetés engedélyezni a beépítését. Az már csak hab a tortán, hogy a fideszes képviselő összekeverte a Mandulás játszóteret a Mandulás kempinggel, és az előbbinél sivalkodott.
  2. Nem sokkal később Csaba István önkormányzati képviselő nevét sem sikerült eltalálnia, átnevezte Csaba Lászlónak egy sajtóközleményben (előfordult már, hogy Siposné Bikali Éva képviselőt nevezte át Bikaliné Évának a közgyűlésben), de ez a kisebbik gond volt. A nagyobbik, hogy azzal kürtölte tele a sajtót, mikor Csaba egy harmadik bizottságnak is tagja lett, hogy zsíros kifizetésekkel és busás pénzösszegekkel jár az újabb bizottsági tagság. Aztán kiderült, hogy füllentett, hiszen három bizottságért ugyanannyi tiszteletdíj jár, mint kettőért, azaz nem nőtt Csaba tiszteletdíja.
  3. Decemberben szavazott arról a pécsi közgyűlés, hogy a régóta fejtörést okozó reptérbe bevásárolja magát az állam, ezzel pedig súlyos terhek kerülnek le a pécsi önkormányzat válláról, valamint komoly fejlesztések is indulhatnak. A hírre sajtótájékoztatót tartottak a Fidesz helyi prominensei, akik úgy adták elő, mintha az ő érdemük lenne a reptér helyzetének megoldása. Ez egy kicsit furcsának tűnik annak tükrében, hogy 10 évük volt a reptér fejlesztésére, de inkább a bezárása volt napirenden a fideszes városvezetés idején. Ha ez nem lenne elég, Kővári is büszkén beszélt és örömködött a reptér előtt tartott sajtótájékoztatón. Úgy tűnik elfelejtette, hogy korábban mi volt az álláspontja, ugyanis anno így fogalmazott egy közgyűlésen a reptérrel kapcsolatban: „El kellene azon is gondolkodni, hogy birkanyájat legeltessenek-e rajta."  Szóval úgy büszkélkedett a fideszes képviselő a repteret érintő fejlesztési lehetőségekről, hogy hosszú ideig be akarta azt záratni.
  4. Azt is rendszeres kikéri magáról, hogy ő bizony nem fideszes és soha nem is volt az. Nemrég szóvá is tette ezt a Facebookon egy kommentben: „Sosem ültem a FIDESZ-ben.” A tények azonban makacs dolgok, és az internet népe nem felejt. Egy olvasónk küldte az alábbi képet, melyen épp a Fidesz Frakció tagjaként szólal fel a Parlamentben, de a valasztas.hu-n böngészve, nagyjából két perc alatt meg lehet nézni, hogy 2010-ben a Fidesz jelöltjeként szerzett mandátumot a pécsi önkormányzati választáson, majd 2019-ben a Fidesz-KDNP-ÖPE képviselőjelöltje volt. 
A Facebookon azt írta, hogy soha nem ült a Fideszben, pedig korábban a Parlament a Fidesz Frakcióban ült.

A Pécsi STOP legfrissebb híreit itt találod!    

Ezek után érkeztünk el oda, hogy ő lett végül a Fidesz helyi képviselőjelöltje a 2022-es országgyűlési választásokon. Ennek hátteréről itt írtunk bővebben: Havi 350 ezres pozíciót kapott Kővári a fideszes megyei közgyűléstől

2022-ben sem kellett sokat várni arra, hogy teljesen belegabalyodjon saját magába. Kitette a Facebookra, hogy 2022 az összefogás éve lesz. Ez valószínűleg így is lesz, ám ez majd áprilisban fog kiderülni. Viszont, ha egy politikai tanácsadót a bejegyzés közzététele előtt megkérdezett volna, akkor biztosan azt mondta volna neki a tanácsadó, hogy "János, fideszes jelöltként ne az összefogást népszerűsítsd, hiszen az az ellenzéki győzelmet vetíti előre".

Miután ezt megírtuk, fénysebességgel le is került a bejegyzés Kővári Facebook-oldaláról, majd megírtuk azt is, hogy lekerült a poszt, erre nagy meglepetésünkre másnap délelőtt ismét kirakta a korábban letörölt posztot az oldalára. Sőt mi több, fizetett hirdetésben pörög tovább a neten. Mi nem tudhatjuk, hogy mi járhatott a fejében, de nevezzük a módszerét egy „ igazán speciális kampánytechnikának”, mert ez kb. olyan, mintha egy ellenzéki képviselőjelölt azzal hirdetné magát a Facebookon, hogy „Csak a Fidesz!”.

Úgy tűnik, a pécsi Fidesz garantálja, hogy szórakoztató hónapok elé nézzünk. A reflektor előtt pedig a fideszes Kővári János lesz porondon.

Kapcsolódó: Kővári János is az összefogás mellett kampányol

 

Nyitókép: youtube.com