Leáldozott az uránbányának?

2014. október 27. 11:35 2014. okt. 27. 11:35

Leállította a mecseki urán- és szénprojektjeit a Wildhorse Energy Ltd., a kutatások felfüggesztésével a cég a készpénztartalékait kívánja megőrizni - értesült a Napi.hu. A Wildhorse hazai cégei veszteségesek, a kutatásokra szóló licencek közül az egyik idén, a másik 2016 közepén jár le.





Leállította a Wildhorse Energy Ltd. a mecseki urán- és szénkutatásait és beruházásait, a háttérben komoly átszervezések zajlanak. A kutatások "az elmúlt hónapokban leálltak és van, ahonnan ki is vonulna a társaság, ha lenne vevő. Sokatmondó, hogy az urán- és a szénelgázosító projekt könyv szerinti értékét teljesen le is írták a múlt év során" - olvasható a Napi.hu cikkében.
A cikk szerint a Wildhorse tavaly leginkább a költséghatékonyságra, valamint a stratégiai partnerek megtalálására helyezte a hangsúlyt a mecseki uránbányászati, valamint a szénelgázosítási projekteknél - legalábbis ez derül ki az éves jelentésükből, de a valóságban a cég tőkehelyzetének javítása lett a fő cél.

"A tavalyi második félévben a cég már a tevékenységi paletta szűkítésébe, valamint a működési és az adminisztrációs költségek csökkentésébe fogott, mégpedig a finanszírozott projektek és az alkalmazottak számának faragásával, a kutatási tevékenység jelentős visszafogásával. Augusztus végén jelentették be a cég átszervezését és a részvénykonszolidációs programot. Mindez részben a menedzsmentben jelentett komoly változásokat, részben pedig egy részvényösszevonási és tőkebevonási programot takart."



Az uránbányászati, valamint a szénelgázosítási (az eljárásról bővebben ebben a cikkben olvashat) projektek gyakorlatilag leálltak a cikk szerint, ezek addig nem is folytatódnak, míg a Wildhorse-t fel nem tőkésítik. Az uránkutatási licence a cégnek 2016 márciusában, míg a szénelgázosítási (ucg) licenc 2014 év végéig szól. Az utóbbi projekt ráadásul nem nagyon pörgött.

"A múlt év tavaszán még arról volt szó, hogy a Wildhorse a Pécstől északnyugatra található Váralja régióban valósítja meg első projektjét, egy felszín alatti szénelgázosító létesítményt, 2014. negyedik negyedévi befejezéssel. Egy ucg-üzem építéséről szándéknyilatkozatot írt alá a kft. és az E.On Hungária Zrt. - ennek értelmében a társaságok vállalták, hogy megvizsgálják és értékelik egy kisebb, nagyjából bruttó 50 megawatt elektromos kapacitású, föld alatti kereskedelmi-kísérleti ucg-üzem és kombinált ciklusú gázturbinából álló létesítmény megvalósításának itthoni lehetőségét. A projekt lényege az lett volna, hogy a széntelepek elgázosításával keletkező szintézisgázt a közelben megépített erőmű használja fel - ezzel végső soron csökkenthető lett volna a földgázimport-függőség -, bár az ucg folyékony üzemanyag előállítására is használható" - olvasható a Napi.hu cikkében. A szénelgázosítási projekt leállása egy több tízmilliárdos beruházás végét is jelentheti.



A Wildhorse Energy Ltd. magyarországi cégei a Napi.hu cikkei szerint több százmilliós veszteséget termeltek. A Wildhorse UCG Kft. "saját tőkéje negatív, a 2013 júniusában lezárt üzleti évben 349 millió forint mínuszt mutatott az egy évvel korábbi 773 millió után. Az üzemi veszteség - 18,6 millió forint árbevétel után - 786,9 millió forintra mérséklődött, a mérleg szerinti mínusz pedig egy év alatt 40 százalékkal 676,5 millió forintra csökkent".

A Magyar Urán Zrt. (melyben Kővágószőlős önkormányzata, az állami Mecsekérc Zrt., és a Mecsek-Öko Zrt. a részvényesek 1-1 százalékkal, a maradék 97 százalék pedig a Wildhorse Energy Hungary Kft-é) a 2013 közepén lezárt üzleti évben bevételt nem termelt, viszont összehozott egy 11,6 millió forintos veszteséget.

A Wildhorse Energy Hungary Kft. ugyanezen időszakban 6,8 milliós bevétel mellett 200 millió forintnyi veszteséget termelt ki, "a végelszámolás alatt álló Wildhorse Resources Kft. árbevétel nélkül 27,5 milliós mínuszt, a Mecsek Alternatív Szén Energia Kft. pedig szintén árbevétel nélkül 6,2 millió forint veszteséget produkált" - olvasható a Napi.hu cikkében.



A Wildhorse magyarországi leányvállalata nem nagyon közölt az elmúlt években konkrétumokat a pécsi lakossággal a projekt kapcsán, pedig a kiszivárgott tervek szerint a bányászatban használt tárnák jócskán benyúlnának a megyeszékhely alá - viszont a pécsi önkormányzat nem tagja a Magyar Urán Zrt-nek, így a bányanyitással kapcsolatos döntésekből kimarad. Az LMP a Wildhorse mögött már 2012-ben is offshore cégeket sejtett, és egy régi tanulmány szerint az uránbányászat anno nem nagyon volt jó hatással az emberi szervezetre.

Forrás: Forrás: Pécsi STOP/napi.hu