Még nem fizetett a pécsi önkormányzat az Emberség Erejével Alapítványnak

2019. július 10. 12:25

Még nem jelentetette meg azt a közleményt a Magyar Távirati Iroda felületén a pécsi önkormányzat, amit az Emberség Erejével Alapítvánnyal szemben elvesztett per ítélete szerint kellett volna. A negyedmilliós sérelemdíjat sem fizették még meg az alapítvány felé.

Facebook-oldalán jelentette be szerdán a pécsi Emberség Erejével Alapítvány, hogy tegnap lejárt a határideje a pécsi önkormányzatnak két dologban is, amit még a másodfokú ítéletben határozott számukra a Pécsi Ítélőtábla.

Az ítélet szerint egyrészt a pécsi önkormányzatnak a Magyar Távirati Irodán keresztül ki kellett volna adnia az ítélet rendelkező részét egy közleményben, másrészt a tegnapi határidőig ki kellett volna fizetni az alapítvány felé a 250 ezer forintos sérelemdíjat.

Ugyanakkor az alapítványnak is fizetnie kellett Páva Zsolt polgármester felé mintegy 25 ezer forintnyi perköltséget. Mivel az önkormányzat többszöri megkeresésére sem kapott választ az alapítvány, hogy hová kellene ezt megfizetniük, végül rózsaszín csekken adták fel a pénzt Pávának.

Emberség Erejével

Forrás: Pécsi STOP/Szabad Pécs