Megkapta Pécs a Virágos Magyarország versenyen nyert Arany Rózsa-díjat

2021. november 22. 14:56 2021. nov. 22. 14:56

A pécsi önkormányzat nevében Ruzsa Csaba alpolgármester vette át a Magyar Turisztikai Ügynökség képviselőjétől a Virágos Magyarország versenyen a Dél-Dunántúl legjobbjaként nyert régiós Arany Rózsa-díjat. A pécsi Városházán a régió többi díjazottja, így Györe, Kisharsány és Drávaszabolcs települések képviselői is megkapták elismerésüket - derült ki a pécsi önkormányzat közleményéből.



Mint azt megtudtuk, a Magyar Turisztikai Ügynökség idén 28. alkalommal hirdette meg a települések országos környezetszépítő versenyét. A Virágos Magyarország versenyre ebben az évben több mint 320 nevezés érkezett. A megmérettetésen külön értékelték és díjazták a 30.000 fő feletti és ezen lélekszám alatti városokat, illetve a falvakat.

 

A beérkezett pályázatokat egy 120 fős, egyebek közt kertészekből, tájépítészekből és turisztikai szakemberekből álló zsűri értékelte, akik megállapították, hogy idén is folytatódott az az örömteli tendencia, hogy évről évre egyre színvonalasabb pályázatok érkeznek. Sorra szépülnek meg a közterületek és számos településen átgondolt, a fenntarthatóság szempontjait is szem előtt tartó zöldterület-fejlesztés zajlik.  

 

- A zsűri Régiós Arany Rózsa minőségi díjban részesítette városunkat. Pécs 2005 után nyerte el ismét a szakmai zsűri főkategória díját. Célunk az, hogy a megkezdett munkát tovább folytassuk, növeljük a virágágyi felületeket, színesítsük városunkat, és a Pintér János parkmegújítási program keretében további zöldterületeket szépítsünk meg – fogalmazta meg Ruzsa Csaba, Pécs gazdaságért felelős alpolgármestere.

 

- Szeretnénk, hogy munkánk nyomán Pécs méltó legyen arra, hogy a jövőben valamikor hazánkat képviselje a virágos települések nemzetközi megmérettetésén. Erre jó esélyünk van a szakmai zsűri egyöntetű véleménye alapján, amit pécsi látogatásukon fogalmaztak meg – mondta el Meixner Barna, a város zöldterületeit üzemeltető BIOKOM Nkft. ügyvezető igazgatója.  

 

Pécsi zöldterületi munkák a számok tükrében:

 

A Biokom Nkft.

-        évente több mint 8000 db fa metszését,

-        több mint 3700 focipályányi zöldterület kaszálását,

-        több mint 1 hektár virágágyi felület ápolását,

-        évente mintegy 100 ezer db virágpalánta kiültetését,

-        több mint 64 hektár cserjefelület ápolását,

-        évi közel 1000 db facsemete ültetését

-        évi közel 3000 db fa növényvédelmi kezelését végzi el.

 

 

Forrás: Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata