Megkezdődött a Ledina felszámolása, vége a pécsi porcelánforradalomnak

2019. április 30. 16:02 2019. ápr. 30. 16:02

A Pécsi Törvényszék végzésében hirdette ki a Ledina Épületkerámia Kft. felszámolására kisorsolt társaságot, ezzel a vége felé dübörög a borzasztó ballépés, ami a nagynevű Zsolnay megszerzésére/ellehetetlenítésére irányult és 120 pécsi dolgozó és családja lett a kárvallottja.

Az eredetileg pécsi önkormányzati tulajdonú, majd más utakat is bejárt Ledina utódcégei közül egy már kényszertörlés alatt áll, a Pécsi Kerámia Kft. felszámolási kérelmét pedig már beadta Megay Róbert Péter, akit a végelszámolással bíztak meg.

Az utódcégek közül – nekünk – a Ledina Épületkerámia Kft. volt igazán fontos, ebben a társaságban dolgozott ugyanis az összes, mintegy 60 dolgozó. A cég életében megtörtént az utolsó nagy lépés: ismereteink szerint a Pécsi Törvényszék végzésében kihirdette a számítógépes program által kijelölt felszámoló céget – bár nagy kérdés, hogy melyik felszámoló foglalkozna szívesen a társasággal.

A Ledinánál mintegy 60 ember van rendelkezési állományban, róluk annyit lehet tudni, hogy utoljára februári fizetésük felét kapták meg.

Korábbi cikkeink egész sorát kellene megosztanunk ahhoz, hogy valamilyen kép kirajzolódjon az önkormányzati tulajdonúként indult, majd ismeretlen tulajdonosokat megjárt Ledina és utódcégei kálváriájáról. Arról, hogy 120 pécsi család megélhetését hogy dobták fel a rulettasztalra a Fidesz helyi és régiós vezetői, meg az ügyvédjük, amikor bizonyos gazdasági körök megpróbálták kicsavarni a Zsolnayt a többségi tulajdonos Bachar Najari kezéből. De legyen elég csak egy:

Ledina-gate: 117 száradó lélek

Te minek neveznéd azt a városvezetést, amelyik 117 család megélhetését odadobja a háttérből irányítók gazdasági érdekeiért? Én bukott városvezetésnek. Vannak ügyek, amiket meg lehet úszni, ki lehet magyarázni. Már ha politikus vagy. Ilyenek tűnik a Volvo-ügy.

Forrás: Barabás Béla