Megtaláltuk a postahivatalok földi poklát

2017. december 5. 07:48 2017. dec. 5. 07:48

Megtaláltuk a magyar postahivatalok dantei gyöngyszemét. Ha az alvilág egyszer úgy dönt, hogy förtelmes katonáit éppen a királyi posta egyik épületén keresztül okádja a Földre, akkor azt itt fogja megtenni. Ha talál lepusztultabbat, könyörgünk, szóljon nekünk!

A borzalomra olvasónk hívta fel a figyelmet, és mindjárt néhány fotóval is megajándékozott minket. Ha még nem járt erre, akkor igen szerencsés. A Gomba utca a Mohácsi út melletti ipartelepen van, voltaképpen a postahivatal is leginkább a környező cégek forgalmát bonyolítja.

Na de milyen körülmények között?

A Pécsi STOP megbízható forrásból úgy tudja, hogy december elsején, pénteken délelőtt

[size="25"]egy döglött ponty várta a küszöbön az itt ügyintézni kénytelen polgárokat. [/size]

A fotókon jól látszik, hogy halott hal nélkül sem rózsás erre a helyzet, olvasónk szerint melegebb napokon még patkányok is meglátogatják a hivatalt.

Tudunk a környéken működő cégek olyan dolgozójáról is, aki inkább felmondását helyezte kilátásba, mintsem még egyszer ellátogasson a Gomba utcai postahivatalba.

Ennél már csak egy felemelőbb élmény lehet: a hivatalban dolgozni.