Megtartotta alakuló ülését a Nagyárpád–Postavölgy Településrészi Testület

2025. április 29. 08:45 2025. ápr. 29. 08:45

Tegnap délután tartotta meg első, alakuló ülését a Nagyárpád–Postavölgy Településrészi Testület. A több mint kétórás, nyilvános tanácskozás barátságos, konstruktív légkörben zajlott, ahol a megjelent lakók aktívan hozzászóltak a napirendi pontokhoz. A testület az ülés során valamennyi állásfoglalását egyhangú szavazással fogadta el.

Az ülés kiemelt célja az volt, hogy a testület megkezdje munkáját, és már az első alkalommal is konkrét, a helyi közösségek életét érintő ügyekben hozzon döntéseket. A napirendi pontok között szerepelt többek között a közelgő gyereknapok megszervezése: május 24-én Nagyárpádon, míg május 25-én Postavölgyben várják a gyerekeket és családokat színes programokkal.

A biztonság növelése érdekében három vadkamera beszerzéséről is döntés született. Ezek közül kettőt Postavölgyben, egyet pedig Nagyárpádon helyeznek majd ki, elsősorban illegális hulladéklerakás megelőzése céljából.

Szintén napirendre került a „Nagyárpádi Hírharang” című helyi hírlevél elindítása, amely rendszeresen tájékoztatja majd a lakosságot a településrészeket érintő fejleményekről. A kiadvány minden nagyárpádi háztartásba eljut majd.

A testület(Csaba István elnök-önkormányzati képviselő, Bognár Szilárd nagyárpádi testületi tag, Kovács László postavölgyi testületi tag) javaslatot tett a postavölgyi polgárőrség kibővítésére is, immár nagyárpádi tagok bevonásával. Céljuk, hogy a közbiztonságot mindkét városrészben erősítsék a lakosság aktív közreműködésével.

Kiemelt figyelmet kapott a nagyárpádi kultúrház sorsa is. A Pécs Postavölgyi Polgárőr Egyesület bérleti kérelmet nyújtott be a hosszú ideje kihasználatlan épületre. Amennyiben a testület pozitívan bírálja el a kérelmet, a lakosság számára ismét lehetőség nyílik különféle közösségi események – például születésnapok, baráti találkozók, családi rendezvények – lebonyolítására a helyszínen. A jövőben rendszeres programokat is terveznek ide, valamint közösségi összefogással szeretnék elvégezni az épület kisebb felújításait.

Az ülésen egy akcióterv kidolgozása is elindult, amely a közösségi szemétszedési akciók helyszíneit térképezi fel az év során. Emellett szóba került a játszóterek bővítése is, továbbá – amennyiben rendelkezésre állnak források – az idei év útfelújítási prioritásainak kijelölése: Nagyárpádon a Rétszél utca, Postavölgyben pedig a Kispostavölgyi út szerepel a tervek között.

Az alakuló ülés világosan jelezte, hogy a testület elkötelezett a helyi közösségek bevonása, az átláthatóság és a lakossági javaslatok hasznosítása mellett. A döntések alapját ezúttal is a lakók aktív részvétele és javaslatai képezték, ami előremutató példája a helyi demokrácia működésének.