Megvan a nyertes, indulhat a térfigyelőhálózat bővítése Pécs-Keleten

2020. szeptember 21. 12:11 2020. szept. 21. 12:11

Erről döntött átruházott hatáskörben a költségvetési és gazdasági bizottság még a nyáron, nyolc új kamera kerülhet a meglévőek mellé.

Mint ismert, még június közepén számolt be lapunk egy városházi előterjesztés nyomán arról, hogy Pécs-Keleten a most meglévő térfigyelő kamerahálózatot további nyolc egységgel bővítené az önkormányzat. 

Ezt azért tennék, mert az előterjesztés szerint ugyan Pécs-Keleten 21 kamerát már felszereltek, de 

"a személy elleni erőszakos cselekmények, a bűnelkövetések és a jogsértések magas száma indokolja a városrészben további kamerák telepítését. A város legfertőzöttebb területe a keleti városrész. Az ott élők mindennapjai lehetetlenülnek el a bűnelkövetések magas száma miatt, melyek felderítésében és a megelőzésben is hatékonyan tud segítséget nyújtani a térfigyelő rendszer."

A tervek szerint az alábbi helyekre kerülne ki a nyolc új kamera:

  • Kishegyi dűlő garázsai;
  • Dobogó dűlő;
  • Komlói út 2., Mecsek Takarék és Szatmári áruház előtti kandeláber (itt található az a takarékszövetkezet, amelyet már kétszer kiraboltak, de még mindig nincs meg a tettes);
  • Balassi Bálint és Szondi utcák kereszteződése;
  • Komlói út és Madas J. utca kereszteződése;
  • Corvin utca 20. mögötti terület;
  • Feketegyémánt téri garázsok belső területe;
  • Pákolitz István utca Hétszínvirág óvoda előtti területe.

 

A nyári előterjesztésben az is szerepelt, hogy az idei költségvetésben bruttó 20 millió forint van betervezve a kamerarendszer bővítésére,

"amely bőven fedezetet nyújt a már megrendelés alatt álló Lánc utcai önkormányzati épület/tömb környezetének megfigyelésére szolgáló új kamera kiépítésére, valamint jelen előterjesztés tárgya szerint tervezett 8 db új kamerahelyszín becsült kb. bruttó 10,3 millió forint bekerülési költségére."

A szeptemberi közgyűlés egyik előterjesztéséből kiderül, hogy a költségvetési és gazdasági bizottság zárt ülésen úgy döntött még július 13-án, hogy lezárja a beszerzési eljárást, győztesként pedig a budapesti székhelyű, de pécsi telephelyekkel is rendelkező Multi Alarm Zrt-t hirdeti ki. A cég nettó 7 871 200 forint ajánlati árral futott be nyertesként a beszerzésen a két másik felkért ajánlattevő előtt. 

 

Címlapkép: Illusztráció/pixabay.com CCO

Forrás: Pécsi STOP