Mellár Tamás az egyetemi botrányról: "Ha hatalom van, akkor a hatalom révén meg lehet szerezni a diplomát is. Legalábbis a Fidesz uralom világában." - videó

2022. január 18. 10:27 2022. jan. 18. 10:27

Amint arról a Pécsi STOP is beszámolt tegnap bombaként robbant a hír, hogy a letartóztatott kamarai elnök Völner Pál rokonának és Rogán Antal kabinetfőnökének is elintézhette az egyetemi vizsgáját. Mint megírtuk a Völner-ügy kulcsfigurája, Schadl György egy valóságos vizsgagyárat működtethetett a kapcsolatain keresztül. Ezt követően újabb és újabb részletek láttak napvilágot a botrányos ügy kapcsán, a délután folyamán pedig kiderült: a PTE is érintett az ügyben, sőt felfüggesztették a vizsgáztatási jogát Mészáros Pál Emilnek, annak a tanársegédnek, aki nem tagadta, hogy a magyar bírósági végrehajtói kamara elnöke, Schadl György kérésére valóban segítette, hogy Rogán Antal kabinetfőnöke, Nagy Ádám vizsga nélkül szerezzen érdemjegyet. A téma kapcsán most Mellár Tamás tartott sajtótájékoztatót a Párbeszéd Magyarország Facebook oldalán keresztül. 

Mellár Tamás a felvételen elmondta, hogy az elmúlt évek legsúlyosabb egyetemi botrányával állunk szemben, súlyos bűncselekményekről van szó: hatalommal való visszaélés, hivatali visszaélés, befolyással való üzérkedés és csalás. "Éppen ezért felszólítjuk az érintett egyetemeket, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemet, a Szegedi Tudományegyetemet, valamint a Szegedi Tudományegyetemet, amelyek a lehallgatások alapján bizonyítottan érintettek az ügyben, hogy azonnal indítsanak mindenre kiterjedő vizsgálatokat" - mondta a tájékoztatón Mellár. 

A képviselő a tegnapi történésekre is visszautalt, mely szerint a tudomására jutott, hogy a PTE jogi kara már elkezdett egy ilyen vizsgálatot, melynek első eredménye, hogy egy tanársegédnek a vizsgáztatási jogát felfüggesztették. "Félő azonban, hogy vele fogják elvitetni az egész balhét. Mindent rákennek majd. Ő lesz az egyedül felelőse ennek az egész botránynak" - fogalmazott Mellár, aki hozzátette: aki egy kicsit is jártas az egyetemi ügyekben, az pontosan tudja, hogy tanársegéd ezt vagy az ilyen és ehhez hasonló ügyeket semmiképpen sem tudta volna elintézni, hiszen sok esetben még a vizsgáztatási joga sincs senki meg. Vagyis mindenképpen jogos igény az, hogy alapos, mindenre kiterjedő vizsgálat szülessen az érintett helyeken. 

Mellár Tamás arról is beszélt, hogy személyesen is nagyon erősen érinti a történet, nagyon szomorú mindezek miatt, ugyanis már 44 éve tanít, oktat egyetemeken. Mint mondja ő, és az oktató társainak többsége mindig arra törekedett, hogy a tudásukat átadják a diákoknak, hogy őket arra ösztnözzék, hogy keményen tanuljanak, hogy diplomát szerezzenek, s emögött a diplomák mögött legyen megfelelő tudás, mert mint mondja: "A tudás hatalom" 

"Azonban a mostani példa azt mutatja, nincs szükség a tudásra. Elég a hatalom is. Ha hatalom van, akkor a hatalom révén meg lehet szerezni a diplomát is. Legalábbis a Fidesz uralom világában." 

A sajtótájékoztató itt nézhető vissza:

 

Címlapkép: Mellár Tamás, Facebook