Mi lesz veled PTE? Debrecen úgy néz ki rábólintott a modellváltásra - Ma dőlhet el a pécsi egyetem sorsa!

2021. január 21. 10:27 2021. jan. 21. 10:27

Mint ahogyan arról a Pécsi STOP is hírt adott ma szavazhat arról a PTE szenátusa, hogy elfogadják-e a modellváltást és az alapítványi fenntartást és amennyiben igen, akkor azt milyen feltételekkel. Természetesen a hallgatói érdekképviselet is szavazni fog, a PTE EHÖK pedig nemrégiben közzé is tetet, hogy milyen feltételekkel szavaznák meg a modellváltást. 

Mint megírtuk ez azt jelenti, hogy az EHÖK-nek vannak feltételei, melyek között többek között szerepel hogy a rászoruló hallgatók a jövőben is kapjanak szociális, illetve tanulmányi ösztöndíjat,  a hallgatói önkormányzatok pedig a feladatellátásukhoz biztosított tárgyi és pénzügyi feltételeket, valamint gazdálkodási jogosultságokat. Az EHÖK nemrégiben egy nyilatkozatot is kiadott, melyben felsorakoztatják a feltételeiket, azonban mindezekből kiderül, hogy nem utasítják el élesen a modellváltás lehetőségét. A nyilatkozat is számos nem tetsző kommentet generált a közösségi médiában, mint ahogyan azt mi is megírtuk sokak szerint ez nem más csupán, mint "nesze semmi, fogd meg jól."  A Pécsi STOP legfrissebb hírei itt érhetők el. 

Kapcsolódó: Az EHÖK hozza nyilvánosságra, mi az álláspontja a PTE modellváltását illetően!

Arról, hogy mit is jelent pontosan az alapítványi fenntartás és mivel járhat a modellváltás, itt írtunk részletesen! 

Persze arról egyelőre még csak találgatások folynak, hogy a PTE-t miként érintené a modellváltás, ám ha megnézzük, mi történt a Corvinussal vagy éppen az SZFE-vel, akkor biztosak lehetünk benne, hogy nem sok jóval kecsegtetnek bennünket. 

Nemes Balázs, a  Momentum szóvivője, a pécsi önkormányzat innnovációért, ifjúságért és testvérvárosi kapcsolatokért felelős biztosa Facebook oldalán szólította fel néhány napja az EHÖKÖT, hogy hozzák nyilvánosságra, miként fognak szavazni, ám ez ezidáig nem történt meg, holott a szavazás ma este lesz. 

Nemes Balázs nemrégiben egy átfogó posztot is közzétett a Facebook oldalán, ahol azt taglalja, mi történt a Corvinussal a modellváltást követően és mire számíthat mindezek fényében a PTE. 

"Az alapítványi átalakulás ígéret-cunamit hoz magával, de lássuk ebből mi valósult meg a Corvinuson az alapítványi átállás után. Ha Magyarország legelső egyetemét megszállják a politikai komisszárok és folytatódik a felsőoktatás eltaposása, akkor a város a jelenlegieknél is súlyosabb gondok elé néz. A hallgatói létszámcsökkenés és az elvándorlás kettő spirált alkot, ami megbénítja a város gazdaságát. Ahogy fogynak az egyetemi hallgatók, Pécs úgy kerül egyre nehezebb helyzetbe. Minél drágább az egyetem, annál gyorsabban fognak fogyni, és annál nehezebb lesz a város helyzete." 

 - írja bejegyzésében Nemes. 

 

 

Egy korábbi bejegyzésében pedig így fogalmazott: 

"Információim szerint Szegeden kis túlzással “ránk várnak”, (mint megírtuk a szegedi egyetemen is megtörténhet a modellváltás - a szerk.) illetve a PTE karai is megosztottak a kérdésben. Jelenleg úgy tűnik, hogy az EHÖK kezében van két hatalmas magyar egyetem, több tízezer hallgató, nemzetközi tudományos hálózatok és a magyar felsőoktatás jelentős részének jövője. Precedens-jellegű döntés lesz ez, és bízom benne, hogy felelősségüket felismerve a PTE EHÖK delegáltjai is elutasítják az átszervezést, tekintve annak zavaros előéletét, előkészítetlenségét, és a közvélemény és az egyetemi polgárság idegenkedését a feltétel nélküli megadástól. Ma és holnap nevek kerülnek a történelemkönyvekbe, de nem mindegy kiké, és az ügy melyik oldalán."

A hallgatók és az intézmény dolgozói egyértelműen elutasítják a modellváltást, ezt kiderült a 2021. január 19-én tartott plénumon is, ám ennek ellenére, hogy mi fog történni ma este a szenátusi szavazáson azt senki nem tudja, ugyanis hiába hoztak nyilvánosságra az EHÖK a feltételeit, az nem derül ki, nekik pontosan mi az álláspontjuk. 

Mindeközben pedagógusok is nyilvánosan állnak ki az egyetem szabadsága mellett, köztük Márton Zsuzsa, a Pécsi Tudományegyetem Fizikai Intézetének docense, aki az alábbi levelet intézte kollégáihoz az egyetemi "modellváltással" kapcsolatban:

"Tisztelt Kollégák, Tisztelt Dékáni Vezetés!

Először is köszönetet szeretnék mondani a Kar vezetésének azért a tájékoztató anyagért, amit mindannyiunknak elküldtek. Tényszerű, informatív, valódi segítséget jelent a tájékozódásban. Ez az a hozzáállás, amit fájóan hiányolok a Minisztérium részéről.

A modellváltás menetrendjére vonatkozó minisztériumi tájékoztató dátumaiból világosan látszik, hogy valódi egyeztetést az egyetemi polgárokkal, kari tanácsokkal, szenátussal nem terveznek. Egy (sőt, öt) ekkora intézmény alapítói és fenntartói jogainak átadásáról úgy kívánnak február 3-án kormányhatározatot hozni (6. dia), hogy január 18-án még azt sem tudjuk, ki és milyen felhatalmazás alapján jogosult tárgyalni a jelenlegi fenntartóval a modellváltás kérdéseiről (12. dia). Hova ez a nagy sietség? Ha tisztességes és észérvekkel védhető terv létezik az átalakulásra, akkor mindenkinek érdeke, hogy azt az egyetemi polgárok széles körben megismerjék, elfogadják, javaslataikkal esetleg még jobbá tegyék. Ha értelmes célok érdekében alapvető strukturális változtatásokra van szükség, akkor a legnagyobb körültekintéssel kell megvizsgálni, hogy ennek a változtatásnak milyen közvetlen és közvetett következményei lehetnek. Úgy látom, hogy a jelenlegi helyzetben a változtatást szorgalmazóknak nemcsak, hogy nem célja ez a körültekintő vizsgálódás, hanem az erőltetett tempóval mintha épp elkerülni szeretnék ennek a lehetőségét.

A magánegyetemek létezése önmagában nem ördögtől való. De egy ország gyakorlatilag teljes felsőoktatását ilyen módon átjátszani a kormány által, nem tudjuk (csak sejtjük) milyen elvek alapján kinevezett szűk csoport kezére (5 fős kuratórium, 3 fős felügyelőbizottság egyetemenként (13-14. dia)) a köztulajdon elherdálását jelenti. Hogy a rektor esetleg tehet javaslatot kuratóriumi tagokra (13. dia), az szépségtapasznak is szánalmas. Kérdésem: Ki fogja kinevezni a rektort az új struktúrában?"  A teljes bejegyzés itt olvasható. 

Miközben a cikkünk íródott a debreciner.hu információi szerint megszavazza a DEHÖK a Debreceni Egyetem modellváltásnak nevezett magánosítását. Mint írják a szervezet küldöttgyűlése 70:0 arányban fogadta el, hogy a szenátusi tagjaik támogassák az intézmény alapítványosítását. A Pécsi STOP legfrissebb hírei itt érhetők el. 

Címlapkép: Free PTE