Milliárdos mentőöv, újabb leépítések - indul a novemberi közgyűlés

2017. november 16. 08:09 2017. nov. 16. 08:09

Két zárt és 38 nyílt napirendi ponttal fut neki a novemberi szeánszának a pécsi közgyűlés. Az előterjesztések között az egyik legnagyobb vitát várhatóan az újabb leépítések fogják generálni, de a Biokomnak szánt milliárdos mentőöv sem lesz egyszerű.

Negyven napirendi ponttal készülnek a novemberi közgyűlésre Pécsen, ebből 38-at nyílt, míg kettőt zárt ülésen tárgyalhatnak a képviselők. (Természetesen a napirendi pontok száma változhat, ez mindig a közgyűlések elején dől el, mint ahogy az is, hogy mely előterjesztésekről döntenek úgy, hogy nyílt helyett zártan tárgyalják.)

A csütörtöki összetartáson az építési szabályzat módosításával, a helyi adórendelet újabb farigcsálásával, az 500 éves reformáció kapcsán egy nyilatkozat elfogadásával kezdenek a képviselők a tervek szerint, majd az egyik isztambuli városrésszel kötendő testvérvárosi megállapodás is terítékre kerül.

Újabb folyószámlahitelt is kötne a városvezetés, a szokásos évi 3,5 milliárd forintos kerettel, a Zsolnay Negyed hibáinak garanciális javításáról is szó esik majd, mint ahogy megannyi más ügyről (bicikliút- és útfejlesztések, víziközmű, Zöld Város), melyekről bővebben ezen a linken olvashatnak.

Ami borítékolható, hogy nagy vitát fog generálni, az a városi intézményeknél tervezett újabb leépítés, amelyben a városvezetés félszáznál is több álláshelyet szüntetne meg.

Hasonlóan hosszabb vitát hozhat magával a Biokomnak nyújtandó milliárdos mentőöv, mivel a város pár évvel ezelőtt még jól teljesítő zászlóshajója a hulladékszállítás államosítása után eléggé megzuhant.

Csak remélni tudjuk, hogy egy-két képviselőnek lesz azért pár hozzászólása arra a Harmadik Színház 100 százalékos önkormányzati tulajdonrészének eladásáról szóló előterjesztésre, mellyel a város csupán 25 milliót takarít meg.

A menetrend tehát ez, de bármi változhat a közgyűlés kezdetén.