Minden megyére figyelmeztetést adtak ki a zivatarok miatt

2019. július 21. 10:20 2019. júl. 21. 10:20

Az egész országra figyelmeztető előrejelzést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat, mely szerint a forróság mellett zivatarokkal is számolni kell vasárnap.

A prognózis szerint fátyolfelhős, napos idővel indul a nap, aztán délután északnyugat felől megnövekszik a felhőzet, és az ország északi felén szórványosan, délebbre helyenként alakul ki zápor, zivatar, főként északkeleten hevesebb zivatar is előfordulhat felhőszakadással. A délnyugati szél megélénkül, majd délután a szél egyre nagyobb területen északnyugatira fordul, többfelé megerősödik, zivatarok környezetében viharossá fokozódik. Fázni nem fogunk: 30-34 fokos csúcshőmérséklet várható.

A figyelmeztető előrejelzés szerint a nap második felében a Dunántúl északi felén helyenként, az Északi-középhegységben és az Észak-Alföldön szórványosan várható zivatar. Az érkező fronthoz kapcsolódóan az Észak-Dunántúlon, majd este a középső és északkeleti országrészben csapadéktól függetlenül is átmenetileg 50-60 km/h fölé erősödhet az északnyugatira forduló szél.

Zivatarokhoz kapcsolódóan azonban - legjobb eséllyel északkeleten - néhol rövid idő alatt 20 mm-t meghaladó csapadék, jégeső is várható, valamint 70-80 km/h-s szélroham is előfordulhat. Kora este a zivatarok a Dunántúl és az Alföld középső, később délebbi részei fölé is átterjedhetnek, illetve helyenként kialakulhatnak. Éjszaka és hajnalban a déli és keleti országrészben marad még labilisabb a légállapot.

A meteorológiai szolgálat nem csak a zivatarok, hanem a hőség miatt is figyelmeztetést adott ki a hét utolsó napjára Budapestre, illetve Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyére.

Forrás: pecsistop.hu/met.hu