Misina Ötletbörze: megvan az öt befutó pályamunka

2020. október 24. 13:29 2020. okt. 24. 13:29

Kiválasztotta a szakmai zsűri azt az öt legjobb pályamunkát, melyek a pécsi önkormányzat által meghirdetett Misina Ötletbörzére érkeztek be. Alkotóik 100 ezer forintnak örülhetnek, az ötletekből három koncepció készül, a megvalósítandóról szavazás dönt majd.

A Misina Ötletbörzét augusztus 18-án hirdette meg a pécsi önkormányzat. Amint azt korábban megírtuk, a Misina-tető fejlesztésére 2016-ban 380 millió forintra pályázott sikerrel az akkori városvezetés. Ebből a pénzből a tévétorony díszkivilágítása, a torony egyik szintjének felújítása, valamint az egykori Misina Étterem felújítása, funkcióváltása valósult volna meg. Továbbá tervben volt egy jégpálya is, amiről aztán kiderült, hogy nem lehet kialakítani, ugyanis az épület már annyira bizonytalanná vált statikailag.

A tervekből a díszkivilágítás megvalósult,a többiből viszont nem lett semmi. Az új városvezetés megvizsgálta a projektet, és arra jutott, hogy érdemes folytatni, és a 380 millió maradékát, a nettó 184 millió forintot is fel lehet használni. Kitalálták az ötletbörzét, melyre szeptember 30-ig 35 ötletterv érkezett. Ezeket véleményezte október 14-i ülésén a szakmai zsűri

Az önkormányzat szombati közleménye szerint a pályázat célja az volt, hogy a város lakói ne csak általános véleményt tudjanak megfogalmazni a fejlesztéssel kapcsolatban, hanem saját észrevételeikkel, konkrét ötleteikkel tevékeny részeseivé is váljanak. Az volt az elvárás, hogy az itt élők éljenek javaslatokkal a Misina tetőhöz kapcsolódó beruházások alakítására, és olyan fejlesztés jöjjön létre, amely nemcsak folyamatosan vonzza látogatókat, de gazdaságilag fenntartható és illeszkedik is a befogadó környezethez. A végső cél olyan építészeti, környezetrendezési fejlesztés kialakítása, amely révén az épületet és annak környezetét egész évben használhatják a pécsiek és a turisták.

A nyertes pályaművek komplexen kezelték a Misina étterem és környezetének fejlesztését, továbbá megfeleltek a pályázati feltételeknek is.

Az MÖ-003-as kódszámú pályázat interaktív bányászati múzeumot javasol kialakítani az épületben, s egyúttal javaslatot is ad a múzeum berendezésére és programjára. A zsűri felismerve az egykori bányászati kultúra bemutatásának fontosságát Pécs városában, értékesnek tartja a javaslatot, ezért díjazta az ötletet.

Az MÖ-012-es kódszámú, funkcionális szemléletű pályázat nemzetközi kitekintésre hivatkozva a Misina körül kirándulni, sportolni, rekreálódni vágyók kényelmét szolgálja ki fixen telepített öltözőszekrényekkel, értékmegőrzőkkel, étel/ital automatákkal. A vandálbiztos, időjárásálló kiszolgáló bútorok kihelyezése, azok állandó személyzet nélküli (vagy kis létszámmal való) működtetése hiánypótló, a megoldási javaslat figyelemre méltó. A zsűri külön értékelte a smart megoldások feltűnését. 

Az MÖ-018-as pályamunka a mecseki kerékpározás népszerűsítésére, az ahhoz kapcsolódó ösvények kialakítására, kiszolgáló egységek (kölcsönzés, büfé) létrehozására tesz javaslatot. Az ajánlott program egy komplex Mecsekoldali fejlesztés részeként, de önállóan működtethető elemként is értékelhető. Erénye, hogy a rendelkezésre álló összeg bármekkora részével is eredmény érhető el. 

Az MÖ-021-es kódszámú pályázat egy „Intermodális Csomópont és Piknikpark” víziójára épül. A Misinára látogatók többféle közlekedési eszközzel érik el a helyszínt, majd gyalogtúrára, szánkóra, sílécre, kerékpárra váltanak. A Piknikpark társaságok, családok találkozási, pihenési pontja is lehet, míg a meglévő épületet vertikálisan szakaszolja – a kényelmi, egyre igényesebb szolgáltatások a védettebb, felsőbb szinteken jelennek meg. A javaslat részei akadálymentes mosdók, pelenkázó, ivókút, palackfeltöltő állomás, mosogató, önkiszolgáló kerékpárszervíz, kutyamosó, készüléktöltő állomás, wifi, napozóterasz, jóga, masszázs, drinkbár, az épületen kívül pedig elektromos töltési lehetőséget nyújtó parkolóhelyek, intelligens kerékpártárolók, okos buszmegálló. 

Az MÖ-026-os kódszámú pályamunka több ponton ironizáló és a valós financiális kötöttségekre is rávilágít. Érdekes eleme, hogy bár a felvázolt vízió megvalósítása jóval többe kerül, mint az előirányzott forrás, összességében egy józan, logikus programot fektet le, kecsegtető lehetőségekkel. A tematikus játszótér ötletére több pályamunka is felhívta a figyelmet, de ez a pályázat komplexitásával kiemelkedik közülük, a libegő ötlete pedig külön értéke a munkának.

Az öt legjobb ötletterv alapján három olyan koncepcióterv készül, amelyek már formai és tartalmi szempontból is megfelelnek a pályázat előírásainak, továbbá tartalmazzák azokat az igényeket, amelyeket a Pályázók megfogalmaztak. A három koncepcióterv közül a lakosság nyilvános szavazáson választhatja ki a számára legjobban tetszőt. 

(Címlapkép: Pécsi STOP)

Forrás: Pécsi STOP