Mohács környékén is pusztulnak a szúnyogok a héten

2020. június 29. 12:40 2020. jún. 29. 12:40

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tájékoztatása szerint tizenhárom megye kétszáz településén, Budapest több kerületében és a vízpartokon folytatódik a héten a szúnyoggyérítés. A vérszívókat Mohács környékén is ritkítják.

Az OKF tájékoztatása szerint a következő napokban a Tisza csongrád-csanádi szakaszán, Békés megyében a Kőrösök mentén, a Balaton és a Velencei-tó nádasaiban végeznek légi biológiai szúnyoglárva-gyérítést. A Duna mentén jelenleg kisebb tenyészőhelyek vannak, ezeket földi technológiával kezelik majd.


Az idei évtől nincs légi-kémiai gyérítés

A napokban tartott szúnyoggyérítési bemutatót a BIOKOM, ahol elhangzott, idén már nem zúg az An-2-es a házak között, lejárt ugyanis annak a hatóanyagnak az engedélye az Európai Unióban, mely repülőgépről a kifejlett szúnyogok irtására kiszórható lenne. Helyette földi-kémiai gyérítés várható, melynek előnyei is vannak a légi-kémiai gyérítéshez képest, és attól sem kell tartani, hogy területek maradnak ki a módszerváltás miatt.


A katasztrófavédelmi igazgatóság közlése szerint a héten a Duna mentén a főváros nyolc kerületében, a Csepel-sziget térségében, valamint Baja és Mohács környékén a kifejlett szúnyogokat irtják a szakemberek, a Dunakanyar néhány településén pedig a változékony, szeles időjárás miatt korábban elmaradt kezeléseket pótolják. Továbbá szervezett beavatkozásra van szükség az Ipoly mentén, a szolnoki régióban, Békés megye több településén, a Balatonnál, a Velencei-tónál és Fejér megye több pontján.

Hangsúlyozzák, az elmúlt hetek csapadékos időjárása miatt nőtt a csípőszúnyoglárva-tenyészőhelyek száma. A Tiszán és mellékfolyóin levonuló kisebb árhullám a lakosságot nem veszélyezteti, de az ártéri elöntések ideális élőhelyet jelentenek a szúnyoglárváknak. Az árvízi szúnyogfajok úgynevezett tojásai a Tisza mentén milliószám várják, hogy kiöntsön a víz, ami után a meleg időben akár egy hét alatt képesek kifejlődni - tette hozzá.

A kifejlett szúnyogok ellen kifejezetten lakóterületi, szabadtéri használatra engedélyezett irtószert használnak, amely emberekre, melegvérű állatokra, növényekre nem jelent veszélyt. A hatóanyag néhány óra alatt lebomlik, csak a területen lévő szúnyogokat pusztítja el.

(Címlapkép: Pixabay.com)

Forrás: Pécsi STOP/MTI