Mohácsi ellenzék: Pávkovics mellett kampányolva osztottak ételcsomagot a cigány önkormányzat klubházában

2020. szeptember 27. 09:10 2020. szept. 27. 09:10

Kifogást emelt a Változás Akarók Nemzedéke a helyi választási bizottságnál egy pénteki ételosztás miatt, mely szerintük egyértelműen a Fidesz polgármesterjelöltje, Pávkovics Gábor melletti kampánytevékenység volt.

Az ellenzéki ernyőszervezet, melynek Csorbai Ferenc a polgármesterjelöltje, a 444-nek elküldte az ezzel kapcsolatos beadványukat. Ebben azt írják, a cigány önkormányzat klubházában „a roma önkormányzat vezetői és megbízottai Pávkovics Gábor mellett szóban és kitett képekkel kampányolva élelmiszer-csomagokat osztottak. Az élelmiszer csomag átvételekor nevet, lakcímet és egyéb adatokat rögzítettek.”

A VAN szerint ez azért gond, mert a helyszín külső megjelenésben "Pávkovics és az őt jelölő Fidesz-KDNP rendelkezése alattiságot sugározza", az átlagember számára az a benyomás keletkezhet, hogy a pakk a jelölttől és az őt jelölő szervezettől érkezik. Megemlítették azt is, hogy átvétel előtt és közben „a választói akarat egyértelmű befolyásolását elérni kívánó verbális és nonverbális hatások érik a megjelent választókat”, amelyek arra irányulnak, hogy Pávkovics Gáborra és a Fidesz-KDNP jelöltjére kell szavazni - idézi a 444.hu az ernyőszervezet beadványát.

A Változást Akarók Nemzedéke azt is kiemelte, "egy átlagos állampolgár azt látja, hogy a legrosszabb körülmények között élő roma honfitársaink kiszolgáltatott helyzetével él vissza egy jelölt és egy jelölő szervezet.”

A szervezet a választási bizottságtól a jogsértés megállapítását, a befolyásolást végző személyek és szervezet elmarasztalását, valamint büntető feljelentés megtételét kérte. A 444.hu kereste Pávkovics Gábort, de a szombat esti cikk szerint egyelőre várják a választ.

Mohácson a kormánypárt részéről Pávkovics Gábor a polgármesterjelölt, a képviselő-aspiránsok között a tavalyi választás előtt elhunyt Szekó József lánya, Szekó Zsófia is szerepel. 

Zajlik a voksolás

Vasárnap reggel hatkor nyíltak az urnák a Duna-parti városban. Ahogy már arról többször beszámoltunk, az ellenzék részéről a Változást Akarók Nemzedéke (VAN) égisze alatt indulnak a jelöltek (több ellenzéki párt támogatásával), polgármesterjelöltjük Csorbai Ferenc, aki tavaly lett városvezető, mivel egyetlen indulóként maradt a választáson Szekó József halála után. 

Harmadik polgármesterjelölt Bernáth Csilla, aki a Mi Hazánk Mozgalmat képviseli. A három csapat képviselő-jelöltjeiről bővebben ebben a cikkben írtunk.

(Címlapkép: Pávkovics Gábor - fotó: Facebook/Pávkovics Gábor)

Forrás: 444/pecsistop.hu