Nagy Csaba szerint az M60-as lesz a megoldás a szigetvári közlekedési problémákra

2019. április 12. 12:52 2019. ápr. 12. 12:52

Nagy Csaba szerint már látható eredményei vannak az M60-as gyorsforgalmi útnak, ami majd Szigetvárt északról kerüli el és ingyenes lesz ez a szakasza. Szerinte képmutatás a pénteki tüntetés szervezése, de amúgy az M60-as sincs még kész.

Mint ismert, a leghősiesebb városon keresztül halad a 6-os számú főút, amely Nyugat-Baranya egyetlen jelentős közlekedési folyosója - ennek megfelelő nagy forgalommal. A szigetvári belterületi szakaszon (Széchenyi utca) élők évtizedek óta küszködnek a therforgalom keltette zajjal és rezgésekkel, utóbbiak ráadásul repedéseket is okoznak a házakban.

Idén az is kiderült, hogy a március 15-én hatályba lépett, a Magyarország és egyes kiemelt térségeinek területrendezési tervéről szóló területrendezési terv, amelyben már nem látni a korábbi országos tervben még szerepelt 6-os elkerülő/tehermentesítő út nyomvonalát.

A Szigetvári Emberekért Egyesület március végén arról adott ki közleményt, hogy a helyzet már-már tarthatatlan, a főút belterületi szakaszán napi szinten 15-20 ezer jármű halad át, miközben egy baleset esetén csak 40 kilométeres kerülővel lehet kikerülni, mivel nincs párhuzamos belterületi útszakasz vele.

Varga Zoltán, az egyesület alelnöke, szigetvári alpolgármester a közleményben arról is beszámolt, hogy a néhai Pichler Imre országgyűlési képviselő már 2002-ben fölemlegette a Parlamentben a forgalomterhelés miatti áldatlan állapotokat, és sürgette a helyzet megoldását. Április elején pedig egy nyílt levelet is kiadott, többek közt Nagy Csaba fideszes országgyűlési képviselőnek is címezve, melyben a tarthatatlan helyzetről írt.

A szigetvári Fidesz öt napos csúszással reagált az ügyre, a város polgármesterét, Vass Pétert ekézték közleményükben jobbára.

Varga Zoltán szigetvári alpolgármester csütörtökön Facebook-bejegyzésében megjegyezte, hogy

"amennyiben a Szigetvári Fidesz elnöksége szerint a beígért M60 fizetős gyorsforgalmi út majdan egyszer megépülő Szigetvárt érintő szakasza jelenti a megoldást, akkor valószínűleg az ő emlékezetükkel lehet baj, ugyanis a párt és korábbi polgármestere, majd újrázni tervezett polgármester-jelöltje és a csapatából a képviselő-testületbe jutott képviselők 2014-ben még egy 2018 márciusától „az erre vonatkozóan készült terv alapján” elkészülő tehermentesítő út, valamint a 2018 áprilisától megvalósuló M60 jelű gyorsforgalmi út együttes ígéretével kampányoltak. Vagyis ők sem tekintették megoldásnak a Széchenyi utcai lakosok problémájára önmagában az M60-as jelű, útdíjköteles gyorsforgalmi utat."

Nagy Csaba nem létező útra hivatkozik

A térség fideszes országgyűlési képviselője, Nagy Csaba is beszállt a meccsbe egy nyílt levéllel, amelyben Vass Péter sikerült ekéznie azért, hogy a szigetvári Emberekért Egyesület a szájára vette Pichler Imre nevét.

Nagy arra is kitért, hogy a majdan egyszer elkészülő M60-as Szigetvárt északról elkerülő nyomvonala (amely szakasz a politikus szerint ingyenes lesz) lesz a megoldás a közlekedési problémákra.

"(...) Nyugodt szívvel tudom leírni, hogy együtt (mármint Nagy és Pichler Imre - a szerk.) képviseltük azt a NIF Zrt. szerint is megfogalmazott szakmai álláspontot, mely szerint, ha reálissá válik az M60-as gyorsforgalmi út megépítése a megyeszékhely és Barcs között Szigetvár északi elkerülésével, akkor nem kell újabb elkerülő út.

Az M60-as gyorsforgalmi út megépítésének időpontja pedig minden eddiginél közelebb van, hiszen az M60-as út folytatása a megyeszékhely és Barcs között már környezetvédelmi engedéllyel és elfogadott megvalósíthatósági tanulmánnyal, nyomvonallal rendelkezik"

- írja Nagy Csaba a levelében.

"(...) Képmutató most ennek a tüntetésnek a szervezése és a tiltakozáson keresztül a szigetvári polgárok kihasználása, mert sem Ön, sem az Ön politikai többségét biztosító egyesület nem tett semmit az elmúlt másfél évben a közlekedési problémák kezelése és megoldása érdekében! Sőt, amikor lehetőségük lett volna, akkor sem léptek, pedig Szigetvár a segítő közreműködésemmel 408,5 millió forintot három közlekedésbiztonsági beruházás megvalósítására!"

- fogalmazott a politikus.

Nagy Csaba még arra is kitért levelében, hogy szólt a Magyar Közútkezelő Nkft-nek, akik egy nem tervezett helyreállítási munkát el is végeztek a Széchenyi utcában.

Szigetváron április 12-én 16 és 17 óra között gyalogosan félpályás útlezárást tartanak a Széchenyi utca Almás-híd feletti szakaszán, valamint gyalogosan felvonulnak a 6-os út Almás-patak utcai szakasza és az Almás-patak közötti járdán. Az akcióval a tarthatatlan forgalomterhelésre kívánják ráirányítani a figyelmet a szervezők.

Forrás: Pécsi STOP