Nappali melegedő - város a megye szélén

2019. február 3. 09:33 2019. feb. 3. 09:33

Miközben tombolnak az országban a luxusberuházások, Dombóváron hitelből alakítanak ki nappali melegedőt a hajléktalanoknak, miután erre hiába pályáztak. A Fidesz helyi képviselői nem támogatták a javaslatot.

A döntés a napokban született a dombóvári képviselő-testület ülésén, amiről Szabó Loránd polgármester írt Facebook-oldalán.

Mint írta: „a Természetesen Dombóvár csapata és Simon István független képviselő megszavazta, hogy a hajléktalanok nappali melegedője és a népkonyha a Szabadság u. 8 szám alatt legyen kialakítva. A fejlesztést korábban benyújtottuk pályázati támogatásra, de a magasra értékelt pályázat ellenére az nem kapott támogatást. Az elutasításban komoly szerepet játszhatott a helyi Fidesz is, hiszen a pályázat Dombóvár-ellenes szempontjait Fehérvári Tamás határozta meg.”

Mint ismert, a botrányos körülmények között meghozott döntések a Tolna-megyei TOP-pályázatokról finoman szólva sem kedveztek Dombóvárnak. Emiatt a városvezetés több fórumon is jogi útra lépett.

Mivel a megyei közgyűlés eleve előnyben részesítette gyakorlatilag az összes várost Dombóváron kívül, a helyi területfejlesztési pályázatok közül sok elvérzett. Ezeket a célokat hitelből valósítja meg a város.

„Korábban közvélemény-kutatást végeztünk, hogy melyek a legfontosabb helyi fejlesztési célok. Az öt legnagyobb támogatottságú megvalósítására 237,5 millió forint hosszú lejáratú hitelt vettünk fel. A fenti cél amúgy kötelezően ellátandó feladat, és egyben egy régi, patináns épület felújítása is megtörténik” - írja a polgármester.

A városvezető kitért arra is: a miután a Fidesz megyei vezetői kulcsszerepet játszottak abban, hogy a város uniós pályázatai elhasaljanak, a kormánypárt két helyi képviselője a testületi ülésen nem támogatta a döntést, amelynek nyomán a hajléktalanok emberi körülmények között melegedhetnek.

A nappali melegedő és népkonyha áthelyezése, az ingatlan felújítása 32,7 millió forintba kerül.

Eközben egy messzi-messzi galaxisban a Kicsit Sem Stróman De Szorgalmas Gázszerelő Mészáros Lőrinc cége 5,6 helyett 8,8 milliárd forintért épít uszodát Zalaegerszegen.