Nem jött be az eltiltott futballvezető trükkje

2019. augusztus 23. 09:01

Inkább lemondott a dombóvári polgármester – de csak a helyi futballklub elnökségében betöltött posztjáról. A nemrég botrányba keveredett focisuli vezetése vállalhatatlan, zsarolásnak is beillő feltételeket szabott, de a dolog nem úgy sült el, ahogy tervezték.

Foci (fotó: pixabay.com)

Ismét a futball tematizálja a dombóvári közbeszédet. Az egyszerűség kedvéért: a Dombóvári Futball Club és a Dombóvári Focisuli Egyesület közötti megállapodás értelmében a város utánpótláskorú csapatait az utóbbi egyesület nevezi és versenyezteti.

A focisuli és vezetője, Tárnok Zoltán legutóbb az ismert dombóvári futballbotrány kapcsán került a figyelem középpontjába, amikor is az általa vezetett Dombóvári Focisuli Egyesületben idősebb fiúk játszottak fiatalabb társaik nevében.

A történtek miatt Tárnokot 2020-ig eltiltotta a futballszövetség és rendőrségi nyomozás is indult. Ezzel kapcsolatban hónapokkal ezelőtt kerestük meg a Tolna megyei főkapitányságot, de nem kaptunk választ arra, hogy ez miként áll. Ahogyan az is érdekes kérdést, hogy az eltiltás mellett miként vezetheti jelenleg is az egyesületet.

A focisuli körüli eseményekről most a dombóvári polgármester Facebook-oldalán lehetett olvasni.

A városi fociklub és a focisuli közötti megállapodás tervezete érdekesre sikeredett. Az utánpótlás egyesület 700 ezer forintot kér a klubtól, ha ez szeptember 30-ig nem teljesül, azonnal felmondja a szerződést.

Ennél is izgalmasabb, hogy a focisuli egy másik kikötést is beleszőtt a szerződésbe: egyik egyesület vezetője sem bírálhatja a másik bármely tagját, vezetőjét, sportolóját, sem a médiában, ide értve a közösségit is, sem más zárt fórumon. Ha mégis, a szerződés megint csak semmis.

A dolog mögött több van, mint valamiféle fair play megállapodás.

A DFC egyik elnökségi tagja Szabó Loránd polgármester (volt, mostanáig), Tárnok pedig a klub egyik korábbi vezetője. Utóbbi nem csak egyszerűen távozott a sportegyesülettől: társával együtt nyomozás folyik ellenük – amint arra a város vezetője korábban többször is utalt: legalábbis nem volt szabályszerű a szervezet gazdálkodása. Feljelentést is Szabó tett az ügyben.

Jó eséllyel a Tárnok körüli botrányok okozhatták azt is, hogy mindössze két hétig volt a Fidesz helyi képviselőjelöltje, majd lecserélték, mielőtt még a valódi kampány megkezdődött volna. Megkockáztatjuk: ha a kormánypárt helybéli jelöltet választ és nem Csikóstőttős polgármesterét, két hétig sem lett volna jelölt a futballvezető.

Mivel a viszony messze esik a felhőtlentől, a fenti kitétel inkább afféle biztonsági szelep. Illetve az akart lenni. Szabó Loránd azonban máshogy döntött. Így írt erről Facebook-oldalán:

„Ha nincs megállapodás az ellenfeleink óvhatnak és elveszik a pontokat, vagy kizárnak bennünket. Ezt nem lehetett vállalni, miután van 22 becsületes, jóhiszemű játékosunk, aki aláírt nálunk. Erre csak egy megoldás volt, én lemondtam az elnökségi tisztségemről. A két maradt tag kényszerűen aláírt, mert a bajnokságnak indulni kell. Ezzel viszont végleg eldőlt, a következő szezonra saját utánpótlás csapatokat indítunk, leválunk e mocskos játékot űző bagázsról. Nincs kétségem afelől, hogy az akció mögött a Fidesz áll, így próbáltak kényes helyzet elé állítani.”

A polgármester leszögezte azt is: egyelőre minden megy így tovább, egy hónap múlva újra indul a DFC elnökségi tagságáért.

Forrás: Pécsi STOP