Nem érinti a törvénymódosítás az MTA pécsi intézményét

2019. július 15. 17:21 2019. júl. 15. 17:21

Július elején döntött úgy a kormány, hogy elveszi a Magyar Tudományos Akadmiától annak kutatóhálózatát. A törvénymódosítás a pécsi intézményt nem érinti, állítja az MTA.

Mint ismert, a Parlamentben ülő fideszes többség július 2-án szavazta meg, hogy a Magyar Tudományos Akadmiához (MTA) tartozó kutatóhálózatot leválasszák az intézményről. A törvényt a napokban Áder János köztársasági elnök is aláírta, így minden akadály elhárult az átszervezés végrehajtása elől (ami ellen Pécsen is volt tüntetés).

A kormány és az MTA közt a kutatóhálózat kérdésében jó egy éve dúlt a harc, a mostani törvénymódosítás szerint a kutatóhálózati intézmények az Eötvös Loránd Kutató Hálózat (ELKH) alá kerülnek. Az ELKH 13 tagú igazgatóságába hat főt a kormány, hat főt pedig az MTA javasolhat - olvasható az Index cikkében.

A törvénymódosítás miatt a Pécsi STOP megkereste az MTA-t, hogy a módosítás érinti-e, és ha igen, milyen mértékben a pécsi intézményüket. Arra is rákérdeztünk, hogy az ott dolgozóak státuszát is érinti-e a módosítás, valamint arra is kíváncsiak voltunk, hogy mi lesz az épülettel és az ingatlannal.

Az MTA-tól ezt a választ kaptuk:

A jelenlegi törvénymódosítás a Magyar Tudományos Akadémia Területi Akadémiai Bizottságok Titkárságának munkáját nem befolyásolja, az ott ellátott feladatokban változás nem várható.