Okoskamerákkal figyelik a pécsi buszozási szokásokat

2020. október 12. 17:08 2020. okt. 12. 17:08

Sajtótájékoztatón ismertette Pécs közösségi közlekedési fejlesztési tervét hétfőn Ruzsa Csaba, Pécs gazdasági ügyekért felelős alpolgármestere, melyen kiderült, kamerákkal figyelik majd a buszokon az utasforgalmat, valamint egy nagy közvélemény-kutatást is indítanak az utazási szokásokat illetően.

Mint elhangzott, Pécs Zöld Város koncepciójának egyik kiemelkedő célja a közösségi közlekedés fejlesztése, és itt nem csak az elektromos közlekedésre kell gondolni, minden más, modern közlekedési formát integrálna a város. Ruzsa szerint ennek lehetőségeit vizsgálják most szakértőkkel, szeretnének egy adatváros-koncepciót elindítani, melynek lényege, hogy egy olyan, adatalapú elemzési rendszer alakuljon ki, ami révén egy folyamatos, állandó, és mindig visszakapcsolható szisztéma jönne létre.

- A digitális városnak adatokon kell alapulnia, nem lehet diákokat ültetni a buszokra utasokat számoltatni, olyan digitális megoldásokra van szükség, melyek valós időben szolgálnak információkkal - hangsúlyozta az alpolgármester.

Ennek jegyében 15 helyi járatú autóbuszra került okoskamera, melyek folyamatosan szolgáltatják az adatokat novemberben és decemberben. A kamerával felszerelt buszoknak folyamatosan változtatják a járatszámát, így azok minden vonalon tudnak közlekedni. A cél, hogy megvalósuljon a közforgalmú közlekedési rendszer igénybevételi feltárása, pontos adatok érkezzenek az utazási szokásokról.

Ruzsa Csaba alpolgármester (fotó: Pécsi STOP)

Ruzsa Csaba beszélt arról is, hogy fontos megtudni azt is, hogy milyen feltételek mentén vennék igénybe a pécsiek a közösségi közlekedést. Ezért egy 9000 fős közvélemény-kutatást indítanak, és elsősorban azokat vonnák be, akik nem buszoznak, arra keresve a választ, hogy milyen tényezők megléte mellett döntenének a tömegközlekedés mellett, lehet-e olyat kínálni a pécsieknek, mely hosszú távon növelné az utasszámot. Az alpolgármester elmondása szerint a közvélemény-kutatásra november-december-januárban kerül sor.

Az alpolgármester kifejtette, az a cél, hogy az okoskamerás rendszer, valamint a közvélemény-kutatás eredményeinek, plusz egyéb adatbázisokból felhasználható adatok segítségével 2021 márciusára elkészüljön egy közösségi közlekedésfejlesztési koncepció, melyre lehet építeni a 2021-27-es EU-s költségvetési ciklus során.

Ruzsa konkrét célként további elektromos buszok beszerzését jelölte meg uniós források segítségével. Mint mondta, a kormányzattal több hónapja folynak egyeztetések a Zöld Busz Program kapcsán, október közepén várható a pályázatok előzetes kiírása, vélhetően majd november közepén lehet benyújtani a vásárlási kérelmet, melyet a Tüke Busz Zrt. meg fog tenni.

Az alpolgármester elmondta, jelenleg 183 dízel busza van a városnak, a meglévő csuklós buszok száma alapvetően alacsony a menetrendhez képest. Alapvetően Euro 5-ös kategóriájú buszok járják a megyeszékhely útjait, de a csuklósoknál elég sok Euro 3-as besorolású van még. Szeptembertől 10 elektromos busz állt forgalomba, a használatuk kapcsán a jövő tavaszra lesznek releváns információk. Sajnos az az IKOP-pályázat, mely során beszerezték az elektromos buszokat, nem teszi lehetővé, hogy napelemről töltsék őket, de remélhetőleg ez változni fog majd a jövőben, csökkentve ezzel az évi egymilliárd forintos üzemanyagszámlát.

Ruzsa a közösségi közlekedéshez kapcsolódóan kitért az elektromos robogókra, a bicikliút-hálózatra és a taxisokra is. Mint mondta, látni már hibrid taxikat, de ezek magánkezdeményezésű fejlesztések, ezért szükséges lehet egy olyan egyeztetés, melynek végeredményeképp – akár pénzügyi ösztönzőrendszert is kialakítva - zöld taxivállalatok jönnének létre. A biciklishálózatban komoly fejlesztés ment végig az elmúlt években, az alpolgármester szerint a biciklis szervezetekkel és más szereplőkkel folytatni kell az egyeztetéseket.

Szerző: H. V.

(Címlapkép: Pécsi STOP)

 

Forrás: Pécsi STOP