Október 23-án nem lesznek járványügyi korlátozások, így emlékeznek majd Pécsett

2021. október 20. 14:32 2021. okt. 20. 14:32

Idén ismét már előző nap elkezdődnek az 1956-os forradalom és szabadságharc ünnepi megemlékezései, október 23-án Orbán Viktor miniszterelnök rendhagyó helyszínen mondja el beszédét - közölte a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár kedden Budapesten. Kiemelte: a járványügyi szakemberek és az operatív törzs álláspontja szerint korlátozások nélkül is biztonságosan lebonyolíthatók az ünnepi rendezvények.

Kovács Zoltán kérdésre válaszolva elmondta: az általa vezetett operatív törzs információi szerint mintegy 400-450 állami, önkormányzati, valamint a gyülekezési törvény hatálya alá eső egyéb rendezvény lesz. Azzal kapcsolatban, hogy az ellenzéki pártok is hirdettek meg rendezvényt október 23-ára, az operatív törzs vezetője azt mondta: nincs olyan információjuk, amely szerint bármilyen párhuzamosan tartott rendezvény megzavarná a központi programokat. A Pécsi STOP legfrissebb híreit itt találod!    

Az ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs és a benne részt vevő szervezetek továbbra is azért dolgoznak, hogy mindenki méltóságteljesen, a lehető legnagyobb biztonságban ünnepelhessen. "Ami 2006. október 23-án előfordult, az még egyszer nem fordulhat elő" - szögezte le az államtitkár.

1956 októberében Magyarországon békés tüntetéssel kezdődő, fegyveres felkeléssel folytatódó forradalom bontakozott ki a Rákosi Mátyás nevével összefonódó kommunista diktatúra és a szovjet megszállás ellen. Az Országgyűlés 1991-ben nyilvánította hivatalos nemzeti ünneppé október 23-át, amit a 2012-es alaptörvény is megerősített.

Programok Pécsett 

Október 22-én ünnepi műsorral várják majd a pécsieket a a Református Kollégium Sportcsarnokában, a programot a Baranya Megyei Önkormányzat szervezi, ami este 18 órakor veszi kezdetét. 

Október 23-án, 11 órakor a Színház téri Munkástanácsok Emlékművénél tart majd megemlékezést, illetve koszorúzást a város, 17.30-kor pedig a 48-as téren Péterffy Attila, Pécs polgármestere mond beszédet. 

Ezt követően este 19 órás órakor a Kodály Központban kezdődik az Esszencia című ingyenes hangverseny, melynek részleteiről itt a Pécsi STOP oldalán is beszámoltunk, ebben a cikkünkben. A hangverseny előtt Pécs polgármestere köszönti majd az egybegyűlteket. A Pécsi STOP legfrissebb híreit itt találod!    


    

Címlapkép: Illusztráció