Olyan jól ment az uránvárosi piac felújítása, hogy egy boltost közel 1,8 millióval kárpótol a városháza

2019. szeptember 7. 08:35 2019. szept. 7. 08:35

Az uránvárosi piac építései miatt a piac melletti vállalkozó úgy számolta, majdnem hárommilliós kiesése keletkezett, amit a pécsi önkormányzaton akart leverni. Végül kiegyeztek közel 1,8 millióban.

A pécsi önkormányzat pénzügyi és gazdasági bizottsága pénteki ülésének egyik előterjesztése szerint nem minden ment rendben az uránvárosi piac kialakításával kapcsolatban. 

Mint ismert, az uránvárosi piac korszerűsítésének ötletét még 2016-ban kezdte el nyomni az önkormányzat, majd 2017 elején jól be is jelentette Hoppál Péter országgyűlési képviselő, hogy a projekt 2018 tavaszára készülhet el. Ez nem jött össze, végül idén tavasszal adták át a megújított épületeket és területeket az árusoknak és vásárlóknak. A beruházás közel félmilliárd forintnyi uniós pénzből lett megcsinálva.

A fentebb már említett előterjesztés szerint a piac épülete mellett közvetlenül a Makár-Gazda Kft. üzemltetett egy gazdaboltot,

"melynek megközelítése a beruházás időszakában több alkalommal nehezített vagy akadályozott volt. A károsult 2019. januárjában a folyó beruházás miatti forgalomkiesésből eredő 2018. évi vesztesége és elmaradt haszna megtérítése igényével kereste meg az önkormányzatot. A kft.-t – a könyvelésével alátámasztott számításai szerint – 2.871.000 Ft összegű hátrány érte"

- olvasható az előterjesztésben.

A dokumentum szerint az önkormányzat egyeztetett a kivitelezést bonyolító Pécsi Városfejlesztési Nonprofit Zrt-vel, majd egy igazságügyi szakértőt bízott meg azzal, hogy kiderítse, valós-e az igénye a vállalkozónak. 

Az igazságügyi szakértő végül arra jutott, hogy az összesen elismerhető kár 1,867 millió forint, ezt pedig a vállalkozó is elfogadta. Ráadásul a vállalkozó arról is megegyezett előre az önkormányzattal, hogy amennyiben peren kívül egyeznek meg, úgy a nettó 150 ezer forint plusz áfa összegű szakértői díj felét (bruttó 92 250 forint) ő állja. Így az önkormányzatnak "csak" 1,775 millió forintot kell kifizetnie a vállalkozó felé.

Mivel a vonatkozó önkormányzati rendelet értelmében az 50 milliós értékhatárt el nem érő peren kívüli egyezségekben a polgármester köthet megállapodásokat, ha megkapta a pénzügyi bizottság előzetes egyetértését tartalmazó állásfoglalását, így a bizottságnak határozatot kell hoznia ebben az egyértelmű ügyben, utána indulhat a kifizetés.

Forrás: Pécsi STOP