Online fórumon számolnak be a Volvo-ügyről

2020. november 30. 11:56 2020. nov. 30. 11:56

A Mindenki Pécsért Egyesület tart online fórumot csütörtökön a 2015-os Volvo-buszbeszerzés kapcsán kiderült ügyről.

December 3-án, csütörtök este 17 órától tart online fórumot a Mindenki Pécsért Egyesület a Facebookon, a téma a Volvo-ügy lesz. 

Az ügy 2015-ig nyúlik vissza, az akkor még fideszes vezetésű Pécs városa 3,5 milliárd forintos hitelből szerzett be 115 használt Volvo-buszt Hollandiából. Az akkor még működő Népszabadság cikkéből 2016. június 4-én kiderült, jó egymilliárd forinttal olcsóbban is meg lehetett volna szerezni a holland buszokat.

2016. novemberében rendelték el a nyomozást, melyet a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság kapott meg, iratlefoglalások is voltak a városi buszos cégnél, aztán 2019 elején kiderült, hogy három gyanúsítottja van a nyomozásnak, és hogy Hollandiában is zajlik egy eljárás a buszbeszerzés kapcsán (sőt, Szerbia felé is jogsegélykérelemmel élt az ügyészség 2017-ben). A nyomozást idén januárban zárta le a rendőrség.

Az ügy már eljutott a tárgyalási szakaszba, az október végi előkészítő ülésről a pecsma.hu cikke nyomán lapunk is beszámolt. Az elsőrendű vádlott többek között Csizi Péter, Bánki Erik és Páva Zsolt fideszes politikusok bíróság elé idézését kérte.

A Mindenki Pécsért Egyesület korábban kikérte a pécsi önkormányzattól az Elios-aktákat, arról is tartottak fórumot, és már akkor jelezték, hogy a Volvo-ügyben is az önkormányzathoz fordultak adatokért. 

A december 3-ai online fórumon Babos Attila, a Szabad Pécs főszerkesztője, Martin Zoltán ügyvéd, Mellár Tamás országgyűlési képviselő, az egyesület alapítója, valamint Polyák Gábor jogász vesznek részt. Az online fórumot a Mindenki Pécsért Egyesület Facebook-oldalán lehet követni. 

 

Címlapkép: Pécsi STOP

Forrás: Pécsi STOP