Óriási szilveszteri buli várható a Széchenyi téren

2025. december 30. 08:17 2025. dec. 30. 08:17

Pécs idén is közös szilveszteri ünneplésre invitálja a városlakókat. December 31-én a Széchenyi téren zenével és bulihangulattal búcsúztathatjuk az óévet, és együtt köszönthetjük 2026-ot.

A program 20 órakor a Menthol zenekar koncertjével indul. A csapat a hazai rock’n’roll színtér ismert szereplője, műsorukban az ötvenes évek amerikai rock and rollja, a Hungária slágerei, valamint a hatvanas–nyolcvanas évek nagy kedvencei és saját dalaik is helyet kapnak, garantálva a lendületes, táncos évzárást.

22 órától a Brains lép színpadra, Magyarország egyik legsikeresebb elektronikus zenét játszó együttese. Energikus élő koncertjeikkel évek óta rendszeres fellépői hazai és nemzetközi fesztiváloknak, produkcióik minden alkalommal intenzív zenei élményt kínálnak.

Éjfélkor közös visszaszámlálással és újévköszöntéssel lépünk át az új esztendőbe, majd a buli a RetroStar partyval folytatódik. DJ Gabry a nyolcvanas, kilencvenes és kétezres évek legnépszerűbb magyar és külföldi slágereivel tartja mozgásban a közönséget.

A városi szilveszteri rendezvény ingyenesen látogatható, ahogy azt a korábbi években megszokhattuk. A részletes program és további pécsi szilveszteri események a Pécs.hu oldalon érhetők el.

 

Kiemelt fotó: PécsMa