Ott gázoltak halálra egy pécsi nőt, ahol panaszkodnak az Elios lámpáira

2019. február 13. 21:04 2019. feb. 13. 21:04

Elütött egy kisbusz egy 67 éves nőt a Lánc utca és a Koller utca kereszteződésében, ahol az Elios által korszerűsített lámpák adnak világosságot, fényerejükre viszont korábban is voltak, és most is vannak panaszok.

A szomorú esetről az RTL Híradó számolt be szerda este. Elhangzott, a nőt a kisbusz - melynek eleje behorpadt az ütközés erejétől - mintegy 30 méterre sodorta el a zebrától. A csatornának nyilatkozott Győrffy Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs igazgatója, szavai szerint azonnal látszott a helyszínen, hogy rendkívül súlyosak a nő sérülései, a gyors orvosi segítség sem tudta megmenteni.

Az RTL Híradója szerint ez az a kereszteződés, melynek megvilágítottságára három éve panaszkodtak a pécsiek. A lámpák azon közvilágítás-korszerűsítés során újultak meg 2015-ben uszkve 900 millió forintból, melyet Orbán Viktor vejének, Tiborcz Istvánnak a volt cége, az Elios végzett.

Az RTL Klub a mostani tragikus baleset után megkereste a pécsi önkormányzatot. A városháza azt mondta, méréseik szerint a baleset helyszínén 30 százalékkal nagyobb fényt adnak, mint a régiek. Hozzátették, ha a forgalom indokolja, akkor új lámpaoszlopokat építenek a kereszteződés mellé, és jelzőlámpákat is állíthatnak.

A csatornának többen is nyilatkoztak a baleset után, véleményük egyezett a három évvel korábbi megszólalókéval, miszerint bajosan látni az említett kereszteződésben.