Ötven éve a PMFC szolgálatában: Ábel Évát ünnepli a klub
Szinte pontosan ötven évvel ezelőtt, 1975. augusztus 1-jén kezdte meg munkáját a PMFC kötelékében Ábel Éva – vagy ahogy mindenki ismeri, Évi néni. Az egykori kesztyűgyár egyik irodájában fogadta őt akkor az ércbánya vállalat elnöke, ezzel vette kezdetét egy fél évszázados, páratlan hűséggel végigkísért pálya a pécsi futballéletben.
A klub jelenlegi vezető adminisztrátora kevés kivételtől eltekintve mindent látott már: sikereket, nehéz időszakokat, költözéseket, változó vezetőségeket és generációkat. Kevés olyan ember akad a magyar labdarúgásban, aki ilyen hosszú ideje és elkötelezetten szolgálja egyetlen klubját.
Ábel Éva az érettségi után kezdett dolgozni a PMFC-nél. Kezdetben nem különösebben érdekelte a sportág, mégis hamar szívéhez nőtt a közeg. Az évek során mindenre nyitott volt: az adminisztratív feladatoktól kezdve a technikai vezetésen át egészen a szertári munkákig mindenhol számíthattak rá. Számára a klub mindig is a második otthont jelentette – a családja után a legfontosabb közösség.
Az elmúlt öt évtized alatt az egyesület több helyszínen is működött: dolgozott az Ércbányász Vállalat központjában Uránvárosban, majd költöztek az egykori Szamuely Tibor, ma Sport utcába, napjainkban pedig a Kovácstelepen működő labdarúgó akadémia ad otthont a klubnak.
Számos emlékezetes pillanat fűződik a nevéhez, köztük a PMFC magyar bajnoki ezüstérme, vagy a Magyar Kupa-győzelem Garami Józseffel az élen. Ezekről mindig mosolyogva, büszkén mesél.
Egy korábbi, négy évvel ezelőtti interjúban így nyilatkozott:
– Úgy képzeltem, hogy amikor ötvenéves leszek a klubnál, akkor abbahagyom. Aztán majd meglátjuk. Itt nőttem fel, itt mentem férjhez, itt születtek a gyerekeim, itt történt minden – jó és rossz egyaránt. Nekem ez a családom. Hatalmas élmény, amikor például Gellei Imre, a korábbi szövetségi kapitány a labdarúgás napján kitárt karral jön felém, és azt mondja: „Ó, a PMFC nagyasszonya!”
Most, ötven év hűséges szolgálat után Évi néni továbbra is a klub mellett marad. Bár a vidéki mérkőzésekre már nem kíséri el a csapatot, Pécsen még mindig ott van minden nap, ahol fél évszázada elkezdte: a piros-feketék mellett.
Szabó Ferenc