Ovisportnap több mint száz gyerekkel a Lauberben
December 1-jén ismét sportélményekkel telt meg a Lauber Dezső Sportcsarnok: több mint száz óvodás vett részt azon az ovisportnapon, amelyet Schneider Gábor egykori NB I-es labdarúgó és utánpótlás-edző, valamint Csaba István önkormányzati képviselő szervezett – mondták el a PécsMának.
December 1-én a Lauber Dezső Sportcsarnokban tartották meg azt az ovisportnapot, amelyre több mint száz kisgyermek érkezett.

Az ötletgazda Schneider Gábor volt NB I-es labdarúgó és utánpótlás-edző, valamint Csaba István önkormányzati képviselő.
– Gábor az általam képviselt választókerületben lakik. Lakossági ügyben keresett meg tavaly, és gyorsan kiderült, hogy közös témánk a foci és a sport. Később elmondta, hogy korábban, még a covid előtt rendszeresen szervezett ovisportnapot Pécsett, amivel évente több száz kisgyereket mozgattak meg – ismertette az előzményeket Csaba István a PécsMának.
A képviselő támogatónak bizonyult az ötlettel kapcsolatban, és felvette a kapcsolatot a PSN Zrt.-vel, akik szintén nyitottak voltak a rendezvényre. Schneider Gábor egyeztetett továbbá a kertvárosi óvodák központi vezetőjével, egy szentlőrinci óvodával, valamint a PMFC-vel és a baranyai MLSZ-szel, akik mind partnerei lettek a szervezésnek.
A Tüke Busz is segítette a részvételt: külön rásegítő járatokat indítottak Kertvárosból, így az óvodások és pedagógusaik könnyedén eljuthattak a sportcsarnokba, majd vissza.
A sportnapot Csaba István és Schneider Gábor közösen nyitotta meg. Hangsúlyozták, milyen fontos, hogy a gyerekek minél többet mozogjanak, és köszönetet mondtak minden önkormányzati cégnek, sportszervezetnek, szövetségnek és óvodának, amelyek hozzájárultak az esemény sikeréhez.

A programon több mint száz óvodás vett részt nyolc pécsi, önkormányzati fenntartású kertvárosi óvodából, valamint egy szentlőrinci intézményből. A Kersics Antal, pécsi judo-legenda által vezetett közös bemelegítés után hat állomáson próbálhatták ki a különböző sportágakat: labdarúgást (PMFC), judót (PVSK, Kersics Antal), teniszt, kézilabdát, tornát és atlétikát (mind a PSN Zrt.–Pécsi Sportiskola közreműködésével). Több helyszínen válogatott sportolók foglalkoztak a gyerekekkel.
A program végén az óvodák és a résztvevő gyerekek ajándékot kaptak a PSN Zrt. és az MLSZ felajánlásával.
– Minden gördülékenyen ment, az edzők és az óvodapedagógusok profin dolgoztak, a gyerekek pedig nagyon élvezték a rendezvényt. Szeretnénk, ha rendszeressé válna az ovisportnap, évente akár négy alkalommal, úgy, hogy minden városrész óvodái sorra kerüljenek, és minden alkalommal meghívnánk egy agglomerációs település intézményét is – mondta a PécsMának Csaba István.

Fotók: PécsMa