Pécs kiáll a segítők mellett: a szociális szakma méltóbb megbecsülést érdemel

2025. július 1. 08:28 2025. júl. 1. 08:28

Pécs Megyei Jogú Város Kábítószerügyi Egyeztető Fóruma a Kábítószer-fogyasztás és Illegális Kereskedelem Elleni Világnap (június 26.) alkalmából közleményt adott ki, amelyben határozottan kiáll a szociális területen dolgozók mellett, és sürgeti a segítő szakmák anyagi és társadalmi megbecsülésének növelését - tudtuk meg az önkormányzat sajtónyilatkozatából.

A fórum több ülést is tartott június folyamán, a megbeszélések középpontjában a kábítószer-fogyasztás megelőzése, valamint az ellátórendszer hatékonyabb működtetése állt. A találkozókon civil, önkormányzati és hatósági szervezetek képviselői vettek részt, egyhangú véleményük szerint pedig a megelőzés és a kezelés az egyik legfontosabb feladat a szenvedélybetegségekkel szembeni küzdelemben.

Kiemelten szó esett a szociális végzettségű segítők szerepéről, akik gyakran a frontvonalban dolgoznak a legnehezebb körülmények között. Lelkiismeretes munkájuk ellenére azonban folyamatosan küzdenek az alulfizetettségből és elismerés hiányából fakadó problémákkal. A fluktuáció mértéke aggasztó, és a jelenlegi költségvetési kilátások sem kínálnak megnyugtató jövőképet számukra – a 2026-os költségvetés sem tartalmaz előrelépést a szociális szféra bérhelyzetének javítására.

„A segítő szakma segítséget kér, aki hallja, adja át!” – áll a Fórum üzenetében, amely nem csupán támogatást, de figyelmet is kér a döntéshozóktól, a társadalomtól és a média szereplőitől.

A Pécsi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum 24 éve működik aktívan, és ez idő alatt számtalan kezdeményezés, program és szakmai együttműködés mentora volt. Hálózatba szervezve dolgozik együtt civil szervezetekkel, hatóságokkal és intézményekkel annak érdekében, hogy a szenvedélybetegséggel élők hatékony segítséget kapjanak.

A mostani kiállás egyértelmű üzenet: a segítő szakmák támogatása nemcsak morális, hanem társadalmi érdek is.