Pécs Pride: Steiner Kristóf mondott beszédet a Szent István téren -  “Összetartozunk. Össze is kell fogni, így építhetünk jobb világot, jobb országot”

2021. szeptember 18. 17:04 2021. szept. 18. 17:04

Ahogyan arról itt a Pécsi STOP oldalán is beszámoltunk, ma délután került megrendezésre az I. Pécs Pride, melyre 15 órától lehetett gyülekezni, a menet pedig 16 órakor indult a Kossuth térről a Szent István térre. A Pécsi STOP a helyszínről jelentkezett be.
 

Mint ismert 12 órától lezárták a belvárost, a rendőrök elfoglalták a pozícióikat: egyenruhásokat lehetett látni a belvárosba bevezető utcákban, kereszteződésekben, amiket kordonokkal zártak le. Nagyjából 100 méterenként négy-öt rendőr áll, akik folyamatosan monitorozták a járókelőket. A Pécsi STOP legfrissebb híreit itt találod! 

 

Kapcsolódó: 

 

Mint megírtuk a lezárások a buszok közlekedését is befolyásolták, ennek részleteiről ebben a cikkünkben írtunk részletesen. 

12.30 - Tapasztalatunk szerint a lezárt részeken a rendőrök minden arra közlekedőt megkérdeznek arról, hogy hova is igyekszik. Jelenleg a Király utcában, a Pride alatt is nyitva tartó vendéglátóegységek teraszain még elég sokan üldögélnek (ugye volt szó itt durva bevétel kiesésről, amit a Pride generál a vendéglátósoknak, erről Kővári elvtárs beszélt pár napja azon a sajtótájékoztatón, amire nem kaptunk meghívást) 

Délelőtt egyébként lezajlott az a családi nap, amit Kőváriék szerveztek, kvázi Pride elleni demonstrációként. Ez volt az az esemény, amit Hoppál Péter is propagált a közösségi oldalán, azzal a felütéssel, hogy a Pride-ot a baloldal szervezi, ennek abszurdumáról itt írtunk. 

Mint megírtuk Kővári János már hetek óta bőszen pattogott a Pride ellen, még rendkívüli közgyűlést is össze akart hívni, ám erre a pécsi önkormányzat nyilatkozatban azt reagálta: 

"Tartalmi és formai okok miatt sem hívható össze rendkívüli közgyűlés a Pécs Pride ügyében. A Kővári János és hat képviselőtársa által kezdeményezett határozat Magyarország Alaptörvényét sértené, a pécsi önkormányzat ugyanis nem hozhat döntést a gyülekezési törvény hatálya alá tartozó, a rendőrség által engedélyezett rendezvényről." A Pécsi STOP legfrissebb híreit itt találod! 

"A Pécs Pride szervezői eleget tettek a gyülekezési törvényben rögzített kötelezettségüknek, és a felvonulást előzetesen, már hónapokkal ezelőtt bejelentették a rendőrségnek. A rendőrség a rendezvény megtartását tudomásul vette, így szeptember 18-án megrendezik az első vidéki esélyegyenlőségi felvonulást, a Pécs Pride-ot." A teljes közlemény itt olvasható. 

 

Vagyis tényleg hiábavaló volt Kővári úr heves tiltakozása, ugyanis a Pride gyakorlatilag elkezdődött, jelenleg még minden békés, nyugalom van a belvárosban, bízunk abban, hogy ez így is marad, s a mihazánkos ellentüntetők sem balhéznak majd. Ok lehet a félelemre, hiszen a városban megjelenő gyűlöletkeltő matricákat is ők jegyzik, így egyáltalán nem kizárt, hogy a Pride ideje alatt készülnek valami balhéra. 

14.30 magasságában már szép kis tömeg gyűlt össze a Kossuth téren, mindeközben információink szerint a Barbakánnál megjelentek az ellentüntetők, akik megközelítőleg 80-an lehetnek. Úgy tudjuk, a résztvevők közül sokan nem Pécsről érkeztek. Itt a tüntetés 15 órakor kezdődött, öt felszólalóval. 

 

A Kossuth téren három óra magasságában már közel 400 ember várakozott arra, hogy elkezdődjön a felvonulás, a téren sok külföldi fiatallal futottunk össze, többük a városban tanuló egyetemista. 

Fotónk a Kossuth térről: 

 

15.30-kor Péterffy Attila, Pécs polgármestere egy a közösségi oldalán közzétett posztban osztotta meg gondolatait a Pécs Pride kapcsán, ezt a közleményt változtatás nélkül itt a Pécsi STOP oldalán is közzétettük, ebben a cikkünkben olvasható teljes terjedelmében.

A helyszínen szintén fél négy magasságában megérkeztek a Momentum politikusai: Cseh Katalin, Nemes Balázs, illetve feltűnt Fekete-Győr András, a Momentum ellenzéki miniszter-elnök jelöltje is. 

Mindeközben szintén fél négykor a Barbakánnál megkezdődött  az ellentüntetés, a helyszínről kapott információink szerint kb. 120-an lehettek. 

Videó a Kossuth térről, nem sokkal 16 óra előtt: 

A Kossuth téren egyébként ott voltak a Magyar Kétfarkú Kutya Párt passzivistái is, akik az ún. "Ki utálunk" ma játékot mutatták be, továbbá rovásírásos üzenetet hoztak az ellentüntetőknek, eközben pedig a tömeg már közel 800 fősre duzzadt. 

Mindenhol rendőrök: 

 

Itt is: 

 

Meg itt is: 

 

A Kossuth térről induló eseményekkel egy időben zajlik a Barbakánon az ellentüntetés, ahol dr. Apáti István, a Mi Hazánk alelnöke azt mondja szánja a deviánsokat. Mint mondja, a nemi identitás mindenkinek a magánügye, véleménye szerint mindez a négy fal közé tartozik. Úgy fogalmazott, a provokáció nem más, mint az osztályharc része, továbbá ő azt szeretné, hogy a lánya ne egy királylánnyal, hanem egy herceggel jöjjön haza. 

A Barbakánnál történő események kissé talán szürreálisak is, ugyanis Apáti a bukás előtti Rómához hasonlította a jelenkor eseményeit, kiemelve a drogot, az alkoholt, a devianciát és az idegenek betörését. Apáti úgy gondolja a megoldás csupán politikai akarat kérdése, véleménye szerint a városvezetésnek a Pride-ot meg kellett volna akadályoznia, hovatovább szerinte az ilyen rendezvényekre még az igényt is meg kell szüntetni. "Vonulgassanak csak rendőrök nélkül, aztán meglátjuk" 

Az eseményen a Betyársereg vezetője,Tyirityán Zsolt is felszólalt, aki elmondta, a Pride-ellenes plakátok miatt tanúként hallgatta meg a rendőrség. Az ügyről itt a Pécsi STOP oldalán is beszámoltunk, mint megírtuk a városban megjelentek a gyűlöletkeltő feliratok, melyek a mihazánkos ifjakhoz köthetők, a történtek miatt Péterffy Attila feljelentést tett ismeretlen tettes ellen. Tyirityán a felszólalásában üvöltve közölte, hogy ő bizony kiáll a matricák szövege mellett, tovább hangosan sértegette a polgármestert is. 

A "műsor" a szózattal és a székely himnusz nemzeti rockosított változatával zárult.

A Pride menet egyébként nem sokkal negyed öt után indult el, nagyjából 1200-1300 résztvevővel kezdték meg útjukat. Mint megírtuk a Kossuth térről a Király utca keleti végéhez, majd onnan a sétálóutcán át a Széchenyi térre, majd a Janus Pannonius utcán keresztül a Szent István térre sétáltak, ahova nem sokkal fél hat előtt érkeztek meg. 

Fotó a Széchenyi térről: 

 

A vonulás kapcsán mindenképpen el kell mondanunk, hogy a menetben nem találkoztunk bőrtangás férfiakkal, félmeztelenül vonagló férfiakkal avagy nőkkel, vagyis egyetlen egy olyan megbotránkoztató jelenetet sem láttunk, amikről az elmúlt néhány hétben többek között Kővári Jánosék vizionáltak. Mint ismert Kőváriék a családok és gyermekek védelmére hivatkozva ellenezték a Pride-ot, de mi semmi olyasmivel nem találkoztuk sem a gyülekező helyszínén, a Kossuth téren, sem pedig a menet közben, ami közfelháborodásra adna okot. Persze sok volt a szivárvány, a színes ruhák és sminkek, szólt a zene, de ebben véleményünk szerint semmi rettenetes nincs. A tömeg jó hangulatban, rendezetten vonult. 

A Szent István térre tartva: 

 

A tömeg egyébként a Szent István térre való érkezéskor már nagyjából 2500 főre duzzadt. A program folytatásaként itt 18 órától beszédek hangzottak el. 

A Szent István téren elsőként Steiner Kristóf beszélt, aki azt mondta régóta álmodott már egy ilyen pillanatról. Mint mondta, imádja a fővárost, de néha el kell tőle szakadni, mert mindent ott csinálunk. 

“Mindegy, hogy ti honnan jöttetek, hol laktok. Fontos mérföldkő, hogy itt vagytok, és kiálltok az LMBTQ emberek mellett”

 

- mondta, továbbá közölte: nemet kell arra mondani, hogy egy diktatúra törvényei előtt nem vagyunk egyenlőek. “Összetartozunk. Össze is kell fogni, így építhetünk jobb világot, jobb országot” – mondta.

Steiner Kristóf beszédét követően, nem sokkal hat óra előtt megszólaltak a szervezők, ezt követően pedig egy perc néma csend következett a transzfóbia és a homofóbia áldozatainak emlékére. 

Hat órakor Pálné dr. Kovács Ilona - Pál Márton édesanyja - beszélt, aki a francia forradalom jelszavát idézte: a szabadság, a testvériség, egyenlőség ma veszélyben van - mondta. Kiemelte, ezért fontos az SZFE, a CEU és a Pride is. Az önkormányzatiságról azt mondta, erős és nem vazallus önkormányzatokra van szükség, a kormánynak véleménye szerint büntetnie kellene őket, továbbá könnyek között beszélt a fiáról, akit a kormány kirekeszt, éppen ezért nem szeretné, hogy ha az állam ezt a politikát folytatná Pécsett is, ahol mind mondja, jelenleg a zsigerekbe hatol a kormánypropaganda és a gyűlölködés. 

"Azért vagyok itt hogy együtt maradhassunk, hogy érezze a fiam és társai, hogy nincsenek egyedül. A család az család!"

 

 

Ezt követően Radványi Viki és Hegedűs Máté, a Budapest Pride szervezői szólaltak meg: 

"Aki itt van, az történelmet írt. Egyenlő jogokat követelő állampolgárok vagyunk. A Fidesz maxra tekeri a kampány alatt a gyűlöletkeltést Több olyan fórum kell, akik támogatják őket, és ki kell állniuk magukért. Nem csak Budapesten és más országokban van jövője a LMBTQ embereknek, a Pécs Pride reményt ad azoknak, akik azt hiszik, hogy vidéken nincs helyük például melegként. Legyetek aktívak az előválasztáson, szavazzatok olyanra, aki szerint van jövője az LMBTQ embereknek!"

Ezután Farkas Laci, Berlinben élő roma LMBTQ aktivista mondta el a beszédét: 

"Ma Magyarországon szivárványfóbia és transzfóbia van, ma már az ilyen társkereső oldalakon nem merik képpel vállalni arcukat, pár éve még lehetett büszkének kell lennie mindenkinek magára a Pride-on. Építő, teremtő esemény ez, amin a diverzitast ünneplik. LMTQ aktivistaként a legfontosabb a folyamatos tanulás és naprakészség." - mondta.

Őt követte Herford Marietta, aki azt mondta: "Azért vagyunk itt, hogy ellenállást tanusítsunk, hogy megmutassuk, nem tűrjük az elnyomást, kirekesztést. Mert ma gyűlölni szabad, de szeretni nem. Szeptember 18-a legyen a szimbóluma azoknak, akiket nem lehetett elhallgattatni. A Pécs Pride megmutatta, hogy a tolerancia győzedelmeskedik a gyűlölet felett."

Ezután megszólalt dr. Perintfalvi Rita, progresszív teológus, aki így fogalmazott: "Egy magát keresztények hazudó kormány kirekeszti az LMBTQ embereket, ezért pedig a keresztényeknek is fel kell emelnie a hangjukat. Visszautasítják a vallási alapú gyűlöletkeltés minden formáját. A pápa szerint Isten és Jézus a kirekesztetteket szereti, Orbán pénteki rádióinterjújában láthatóan nem értette, hogy a pápa miről beszélt, mert a pápa soha nem mondta, hogy a melegeket kriminalizálják. Az nem érti a kereszténységet, aki gyűlöletet kelt. Gyáva az a politikus, aki nem áll ki az LMBTQ emberek mellett, az is, aki nincs itt ma , és az is, aki itt van, de csak pózból, képmutatásból és saját népszerűsítése miatt."

Ezzel a beszédek véget értek, a téren este 20 óráig tart a buli, ezt követően kezdődik az záróparti, 21 órakor a Pezsgőházban. 

Szerző: Pécsi STOP 

Címlapkép:  Pécsi STOP