Pécsett is ingyen utazhatnak az egészségügyi dolgozók

2020. március 30. 17:42 2020. márc. 30. 17:42

Március 31-től Pécsett is ingyenesen vehetik igénybe a közösségi közlekedést az egészségügyi dolgozók - jelentette be hétfő délután az önkormányzat.

Az operatív törzs szombaton számolt be arról, hogy az egészségügyi dolgozók ingyen utazhatnak a távolsági járatokon, ez a MÁV-ot, GySEV-et, Volánt érinti, illetve a BKV-ért sem kell fizetniük.

Az ügyben hétfőn Hoppál Péter fideszes országgyűlési képviselő írt nyílt levelet Péterffy Attilának, hogy Pécsett se kelljen fizetniük az egészségügyiseknek a helyi tömegközlekedésért.

Amint azt akkor is megjegyeztük, Hoppál nyitott kapukat döngetett, Pécs polgármestere ugyanis már a múltheti városinfón arról beszélt, dolgoznak azon, hogy az egészségügyben dolgozók díjmentesen juthassanak el a munkahelyükre. Hétfő délután aztán a városháza bejelentette, hogy a megyeszékhelyen sem kell fizetni az érintetteknek a buszozásért.

"Hoppál Péter parlamenti képviselő hétfőn nyílt levélben ismételte meg az Operatív Törzs ajánlását az egészségügyi dolgozók ingyenes utazására vonatkozóan a közösségi közlekedésben. Számunkra fontos, hogy a ránk váró nehéz időkben Pécsett egységes és erős közösség jöjjön létre, ezért köszönettel vettük Hoppál Péter levelét és elfogadtuk a javaslatát. Ennek értelmében Pécs polgármestere kiadta a szükséges utasításokat ahhoz, hogy az egészségügyi dolgozók 2020 március 31-étől az új koronavírus miatt meghirdetett veszélyhelyzet visszavonását követő 15. napig Pécsett ingyenesen vehessék igénybe a közösségi közlekedést"

- áll a közleményben.  A korlátlan díjmentes utazási jogosultság igazolásának módjai:

  •  az egészségügyi szolgáltató, vagy fenntartó által kiállított igazolással, vagy
  • az egészségügyi szakképesítéssel rendelkező személyek részére kiállított, az egészségügyi szolgáltatás nyújtására jogosító hatósági igazolvánnyal vehető igénybe,
  • ha a fentiek közül egyik sem áll az utas rendelkezésére, akkor az egészségügyi szolgáltató, vagy fenntartó által 2019-ben, vagy 2020-ban kiállított évi 12 alkalmas „Utazási utalvány”, valamint a személyi igazolvány és a lakcímkártya együttes felmutatásával is lehet díjmentesen utazni.

 

Az önkormányzat kitért arra is, hogy már az elmúlt héten elkezdték az egyeztetést a PTE klinikai dolgozói, a háziorvosok, házi gyermekorvosok és a szakrendelők egészségügyi dolgozói ingyenes parkolásáról a veszélyhelyzet idejére. Emellett folynak az egyeztetéseket annak érdekében is, hogy a különböző klinikai telephelyek között új, célzott és ingyenes helyi buszjáratokat vezessenek be, amelyek azokat a klinikai dolgozókat szállítják, akik napi szinten vesznek részt az új koronavírus elleni küzdelemben.

 

Forrás: Pécsi STOP