Pécsi buszközlekedés: a veszteség öt százalékát fedezi az állami támogatás

2018. november 12. 08:51 2018. nov. 12. 08:51

Csepp a tengerben az állami támogatás, amit Pécs kap a tömegközeledés veszteségeinek csökkentésére. A számok tükrében egyre nyilvánvalóbb, hogy a fonódó hálózat egy hihetetlenül drága játékos gondolatkísérlet volt.

Se troli, se villamos – se komoly állami dotáció

Mint ismert, kicsivel kevesebb mint 118 millió forintos támogatást biztosít a kormány az idei évben a pécsi tömegközeledésre - derült ki egy kormányzati dokumentumból.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára, Mosóczi László által szignózott dokumentumban olvasható, hogy az országosan a keretösszeg 2 milliárd 50 millió forint (2 050 000 000 Ft) nagyságú volt, ebből a megyei jogú városok pályázatára 1,941 milliárd forint jutott (a részösszeg tavaly még 1,948 milliárd forint volt). A támogatásokat november 12-ig utalják ki az érintett önkormányzatoknak, az összeget december 31-ig kell felhasználni.

A dokumentumban szereplő táblázat szerint a megyei jogú városok közül a legtöbb támogatást Miskolc kapja az idei évre (500 millió 58 ezer forint), a második Debrecen (404 millió 921 ezer forint), a harmadik Szeged (310 millió 536 ezer forint), a negyedik pedig Pécs (117 millió 681 ezer forint).

Csepp a tengerben

A táblázatból az is kiderül, hogy Pécsett irdatlan önrész, mintegy 2,2 milliárd forint társul az összevetésben ugyancsak picike támogatáshoz.

A Pécsi STOP tudomása szerint az alig 118 milliós állami támogatás elsősorban annak fényében gyászos, hogy nagy vonalakban 5 milliárd forintba került egy évben a pécsi tömegközeledés, és ennek nagyjából a fele csorog be a bevételekből.

Könnyű kiszámolni, hogy a Pécs nyakán maradó mintegy 2,5 milliárd forintos veszteségen nem sokat segít egy gyenge 120 milliós állami mentőövecske.

Hofekker Ferenc, a Tüke Busz mellett működő Független Demokratikus Szakszervezet elnöke szerint elsősorban ezeknek a számoknak a tükrében látszik, hogy mennyire meggondolatlan lépés volt sok ezer kilométernyi plusz teljesítményt terhelni a rendszerre a fonódó hálózat nevű kísérlettel. Ő volt az, aki kezdetektől azt mondta a mostanra éppen hátraarcban lévő pécsi tömegközeledési rendszerre, hogy az utasoknak minden bizonnyal nagyon kényelmes, de a plusz teljesítmény mögött nem volt semmiféle gazdasági megalapozottság, a bérlet- és jegyeladások soha nem értek a közelébe sem a plusz kilométerek okozta kiadásoknak. Nem mellesleg a buszsofőrök életét is megkeseríti a fonódó hálózat, amelynek köszönhetően vannak vonalak, amelyeken az elkerülhetetlen késés miatt a legelemibb szükségleteiket sem tudják kielégíteni, ami meg a fluktuációnak nem tett jót.

A hosszú évekig fenntartott fonódás mára visszaszorulóban van, a járatok egyre ritkulnak, viszont az 500 forintos jeggyel most kezdik megfizetni az árát az utasok.