Péterffy Attila:  újra kell építeni együtt a politika szabdalta nemzet egységét

2020. október 23. 21:34 2020. okt. 23. 21:34

A Kodály Központban, a Rendhagyó Prímástalálkozót megelőzően mondta el ünnepi gondolatait Péterffy Attila, Pécs polgármestere péntek este a Kodály Központban az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének 64. évfordulója alkalmából.

Mint mondta, 56 októberében országos szervezkedésbe kezdtek az egyetemisták, a fiatalok a szovjet csapatok kivonását, a Rákosi-féle rendszer lebontását akarták, szabadságot, függetlenséget és demokratikus viszonyokat. Sok bátor fiatal a vérét, a szabadságukat adta az elveiért. Kiemelte, ma is számítani lehet a diákságra, ha a demokráciát kell megvédeni, vagy éppen valamelyik egyetem függetlensége van veszélyben, egyértelműen utalva itt a Színház- és Filmművészeti Egyetem körüli történésekre.

Péterffy ezt követően arról szólt, hogy Pécs rengeteget köszönhet az itt tanuló diákságnak, a város szolgáltatói, a gazdasága megérzi a hiányukat a mostani járványhelyzetben. Mint fogalmazott, hiányzik az utcákról, terekről a diákok nyüzsgése. A diákok kiemelt helyen szerepelnek a város jövőképében, a város azon van, hogy itt tartsa, illetve hazacsábítsa a tehetséges, tanult fiatalokat. Mint mondta, Pécs visszavárja a fiatalokat, azt a pezsgést, melyet ők jelentik a megyeszékhelynek.

A polgármester szerint újra kell építeni együtt a politika szabdalta nemzet egységét, Bibó István szavaival élve úgy kell dolgozni, hogy az önkormányzatok a szabadság kis körei legyenek. Mint mondta, ezzel tisztelgünk 1956 hősei előtt, ezzel szolgáljuk 1989 reményeinek beteljesítését.

(Címlapkép: Péterffy Attila egy korábbi rendezvényen - forrás: Facebook/Péterffy Attila)

Forrás: Pécsi STOP