Senkinek sem kell az Orfűi Aquapark?

2020. augusztus 11. 15:11 2020. aug. 11. 15:11

Hétfő este kilencig lehetett licitálni a kicsivel több mint egymilliárd forint kikiáltási áron hirdetett Orfűi Aquaparkra, sajtóértesülések szerint viszont zárásig egyetlen ajánlat sem futott be.

Amint arról korábban már írtunk, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. eladásra hirdette az Orfűi Aquaparkot, ami ezért idén nyárra nem is nyitott ki. A licit részleteit július 27-én közölték az Elektronikus Aukciós Rendszer felületén, a kikiáltási ár 1 milliárd 086 millió 281 ezer forint, a licitlépcső 2 millió volt, a licitidőszak augusztus 6-án reggel nyolckor kezdődött, és augusztus 10., 21 óráig tartott.

A Bama.hu a licitidőszak lejártával megkereste a vagyonkezelőt, ahonnan azt az információt kapták, hogy a licitnapló szerint zárásig nem érkezett ajánlat. A hivatalos eredményhirdetésre az árverés lezárását követő kilencedik napig viszont várni kell, nyolc nap áll ugyanis rendelkezésre az esetleges fellebbezésekre. 

Bejelentkezett Pécs és Orfű az Orfűi Aquapark üzemeltetéséért

Július végén írta meg a Pécsma.hu, hogy a pécsi és az orfűi önkormányzat is felvette a kapcsolatot az Orfűi Aquaparkot tulajdonló Magyar Nemzeti Vagyonkezelővel, jelezve, hogy a nyár maradékában megnyitnák és működtetnék a jelenleg zárva tartó és új tulajra váró fürdőt. A lap szerint a két önkormányzat azt is jelezte, hogy amennyiben nem sikerül eladni az aquaparkot (augusztus 6-10. között lehet majd rá licitálni), akkor javaslatot tennének a közös önkormányzati üzemeltetésre.

Pécs és Orfű vezetői, Füziné Kajdy Zita és Péterffy Attila korábban már közös levélben fordultak a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. vezérigazgatójához az Orfűi Aquapark ügyében. A polgármesterek azt kérték, tegyen meg mindent annak érdekében, hogy az idei szezonban kinyithasson az aquapark. Az MNV Zrt. korábban azt közölte, a nyitásról a tulajdonosváltás után lehet szó.
 

(Címlapkép: Facebook/Orfűi Aquapark)

Forrás: Pécsi STOP