Súlyosbították annak a férfinak a büntetését, aki kis híján elgázolt egy rendőrt Pécsen
A Pécsi Törvényszék nemrég súlyosbította annak a férfinak a büntetését, aki 2020-ban kis híján elütött egy rendőrt. A bíróság a vádlottat közúti veszélyeztetés bűntette miatt jogerősen 1 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását 4 év próbaidőre felfüggesztette, valamint 5 évre eltiltotta a járművezetéstől.
A bíróság közleménye szerint a korábban büntetlen előéletű férfinak nem volt érvényes jogosítványa. 2020 októberében, Pécs-Kertváros irányába haladva a 6-os úton, az egyik sebességellenőrzési pontnál a megengedett 50 km/h helyett 61 km/h-val közlekedett, ezért egy rendőr meg akarta állítani.
A sofőr először lassított, és lehúzódott az út szélére, majd hirtelen balra kormányozott, és a szembejövő forgalom ellenére áttért a másik sávba, hogy kikerülje az intézkedő rendőrt. A járőr az út szélére ugorva kerülte el az elütést.
Ezután a vádlott a város több pontján is jóval a megengedett sebesség fölött – egyes szakaszokon 144 km/h-val – hajtott, közben számos közlekedési szabályt megszegett: szabálytalanul előzött, áthajtott a piroson, figyelmen kívül hagyta az „Elsőbbségadás kötelező!” táblát, és ezzel közvetlen veszélybe sodorta a közlekedőket. Egy kereszteződésben egy macskán is áthajtott, egy másik esetben pedig nem adott elsőbbséget egy gyalogosnak, aki csak futva tudott elmenekülni a jármű elől.
Menekülése közben a férfi nekiütközött egy szemből érkező, rendőr által vezetett autónak, majd egy szabályosan parkoló gépkocsinak is. Ezt követően áttért a menetirány szerinti bal oldalra, felhajtott a járdára, és nekirohant a vele szemben haladó, őt feltartóztatni próbáló szolgálati jármű oldalának és hátuljának. Az ütközés ereje olyan nagy volt, hogy a rendőrautó egyik kereke kitört.
A férfi ezután kiugrott a járművéből és gyalogosan próbált továbbmenekülni, de a rendőrök rövidesen elfogták. A rendőrautóban tartózkodó három rendőr nem sérült meg, míg a vádlott nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett: megsérült a feje és mindkét válla.